A “jó tanár”

Történet óra következett. Nem a rettegés, a félelem csendje ülte meg a padokat, hanem a várakozás, a szeretet csendje. A »jó tanár« órája következett, akit mindnyájan szerettünk.”-  így áradozott a „jó tanár” halálakor a Pesti Napló szerkesztője. Hóman Bálint közoktatásügyi miniszter ugyanabban az időben személyes hangvételű nyilatkozatot adott ki halálhírére. Máshol a „legnépszerűbb pesti igazgatónak” nevezték, de a jelzőkkel egyik korabeli újság sem fukarkodott. Karrierje csúcsán pedig két évtizeden keresztül Pécelen pihent és szervezett programokat. De ki az az iskolaigazgató, akinek humanizmusáról, felkészültségéről minden egyes évfordulón áradoznak a korabeli budapesti lapok?

Cherven Flóris az egykori Magyar Királyság legészakibb „csücskében”, a ma már Szlovákiához és Lengyelországhoz tartozó Árva megyében született 1840-ben. Tanulmányait Besztercebányán, Pozsonyban és Bécsben végzi, a kiegyezést követő évben kerül Budapestre. Az egyetemi magántanár elindul az elméleti pályán, alapító tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak, számos földrajzi cikket ír, de igazi terepének a gimnáziumi tanítást tekinti. 1894-ben a mai Madách Gimnázium igazgatójának nevezi ki a kultuszminiszter, mire „évtizedekre terjedő nyugalom alakul ki a gimnáziumban”. A fővárosi tanárok, igazgatók és diákok között a legnagyobb tekintélynek örvendett. Nem erőszakkal vagy gorombasággal teremtette meg a rendet és fegyelmet az órákon, hanem ahogy Falk Zsigmond (és Hóman Bálint is, csak más szavakkal) írja: „értett a tárgya megkedveltetéséhez és fel tudta kelteni bennünk a tanulási kedvet.” Más beszámolók szerint nem volt olyan tárgy „mely az élvezetes és tanulságos órákon szóba ne került volna, és a fiatal, rajongó lelkeknek megadatott, hogy megfürödjenek egy friss, közvetlenül ható, mozgalmas szellem acélos fürdőjében”.

Fotó: Tolnai Világlapja 1911. május

A hét című újság egykori szerzője nyilván túloz, amikor azt írja, hogy „Budapest intelligenciájának a fele az ő kezei alól került ki”, de a temetéséről, majd halálának évfordulójáról szóló beszámolók szerint felsorolni is nehéz, hogy hány egykori újságíró, államtitkár, miniszter (többek között a fent említett Hóman Bálint) tanulhatott nála.

Cherven részt vett az Országos Közoktatási Tanács munkájában is, elsősorban a földrajz oktatás fejlesztését, terjesztését szorgalmazta („tapasztalatból tudja, hogy fiatalságunk nagyon fogyatékos földrajzi ismeretekkel hagyja el a középiskolát”), egyes források szerint a „földrajz oktatásának egyik első úttörője lett”. Történelmi atlaszokat készített, fordított, de a földrajz és történelem mellett filozófiát és latint is oktatott. A nagytudású tanár és iskolaigazgató a „klasszikus nyelveken kívül tíz nyelvben volt otthon”, sokat utazott, melyről rendszeresen beszámolókat írt, előadásokat tartott. Idejébe belefért, hogy az újonnan indult Országos Nőképző Egyletben tanítson, a gimnáziumban ifjúsági zenekart és segítő-egyesületet alapítson és gondozzon.

Részlet Pásztor Árpád Cherven halálhírére írt, Pesti Naplóban megjelent emlékezéséből (1928)

“Történet óra következett. Nem a rettegés, a félelem csendje ülte meg a padokat, hanem a várakozás, a szeretet csendje. A »jó tanár« órája következett, akit mindnyájan szerettünk.  Nyílott az ajtó és sötétkék ruhájában belépett a tanár úr. Cherven Flóris.
A tanár úr, — a jó barát!  
… Szeretett bennünket, és mi szerettük őt. Szerettük recsegő, férfias hangját, szürke eleven nézésű szemét, amelyből mélyről jövő tüzek villantak felénk, szerettük tótos kiejtését, amely mégis magyarabb volt sok alföldi dialektusnál, mert a magyarság és, az emberiség szeretete fűtötte, szerettük szárnyaló, szabad, távolságokat átölelő előadását., amely túlnőtt a »tanterv« ezők korlátain és emberi hangon szólt fiatal emberekhez…
…Ott állott a katedrán az asztalnak támaszkodva, vagy a tábla előtt pálcával a térképre mutatva, és hatvan hatodista mindenről megfeledkezve csüggött a tanító, varázslatos ajkon.
— Öcém!… így hívott bennünket, hangjából jóság, szeretet áradt, több volt mint tanár, több, mint pedagógus; egész, jó, igaz ember volt.
Senkivel kivételt nem tett, számára nem volt gazdag, vagy szegény fiú, keresztény, vagy zsidó, mi mindnyájan az ő kis barátai, szerető tanítványai voltunk és éreztük, tudtuk, hálásak voltunk érte, hogy a tudást, az emberszeretett, a felvilágosodottságot önti a színvünkbe.”

 

Pécelen két évtizedet töltött, 1890 és 1910 között nyaralt rendszeresen a Hajnal utcai villájában. Sokszor futottak össze házában a Budapestről kiköltöző vagy csak itt nyaraló családok, rendszeres vendég volt Tankó János (akivel a Földrajzi Társaságban is együtt dolgoztak), a Bárczy család vagy Kelemen Kajetán ügyvéd. A Péczel folyóirat egykori nekrológja szerint Cherven „irányítása mellett nem egy szép községfejlesztési akciót indítottak és valósított meg” a társaság. Bár az újság konkrétumokat nem említ, azt tudhatjuk, hogy Cherven a Péceli Közművelődési Kör egyik alapító tagja, szervezője, rendszeres előadója volt.

A Pécelre uszodát építő Szemere Fürdő Részvénytársaságban már a kezdetekkor vezető szerepet vállal és pár évig igazgatósági tag. Cherven és családja ott van a református templom tornyának építésére szervezett bálokon is.

Bár rendkívüli népszerűségnek örvendett, nem szerette a rivaldafényt, szerényen fogadta mindig az állami és egyéb elismeréseket. Egyik névnapján – az egykori anekdota szerint – a gimnázium teljes tanári kara akarta felköszönteni az irodájából éppen kilépő, könyvekkel megpakolt igazgatót, aki végig sem hagyta mondani a neves tudósokból álló társaság köszöntőjét és a „Szeretve tisztelt főigazgatónk…”-nál félbeszakítva a mondandót egy „Jól van, köszönöm a jókívánságot. Sok a dolgom” válasszal le is akarta zárni az ünnepélyesnek szánt pillanatot. A tanárok szinte futva kísérték az egyébként közelben lévő lakásáig Chervent, ahol már csak a csukott ajtónak tudták kiabálni, hogy „a jó Isten sokáig éltessen. Értetted? Na.”

Ötven évnyi tanárkodás után, 1911-ben vonult vissza. Az akkori államtitkár még kérlelte, hogy maradjon hivatalban, de ő ezekkel a szavakkal hárította el a felkérést: „Elég erőt érzek magamban, hogy tovább szolgáljak; fáj elhagynom a helyemet, de helyt adok a fiatalabb nemzedéknek.”

Cherven Flóris még 17 évet töltött nyugdíjban, 88 éves korában, 1928-ban halt meg.