A péceli kórházban kezelt beteg eszperantista és az eszperantista orvos

Ezen a napon a fővárosból és környékéről sok eszperantista utazott Pécelre… Ebben a községben egy kis vasutas kórház található szép barokk kastélyban. Itt van egy jól működő csoportunk, melynek vezetősége gondoskodott arról” hogy Pécelnek legyen az eszperantó nyelvről elnevezett utcája – így számolt be az eszperantisták magyarországi lapja 1961 júniusában a péceli utca-avatóról.

Ludwik Lejzer Zamenhof, a lengyel származású szemészorvos 1887-ben publikálta első tanulmányát a mesterséges világnyelvről, ami aztán gyorsan hódító útjára is indult. Az eszperantó mozgalom hamar, már az 1900-as évek elején hivatalos szervezeti formát öltött Magyarországon is: eleinte a vasutasok és a „nyelvalapító” szakmájában, az orvosok körében vált népszerűvé a sajátos nyelvtani szabályokat követő, ám könnyen elsajátítható nyelv.

Pécelen mindkét közösség erős volt. A vasút megjelenésével már a századforduló előtt „elszaporodtak” településünkön a vasúti tisztek, az 1950-es években a Ráday-kastély átalakítását követően pedig a kórházzal érkeztek orvosok az ország minden tájáról. 1961-re ért oda a közösség, hogy a világ eszperantó közösségének figyelmének kísérete mellett utcát nevezzenek el Pécelen a mesterséges nyelvről. Az aktív péceli eszperantó közösség mögött két személyt kell elsősorban kiemelni: Kovács Tódor vasúti felügyelőt és Dr. Ferenczy Imre orvost.

Kovács Tódor 1879-ben Jászberényben született, Fiuméban kezdett dolgozni vasúti felügyelőként, de hamar magával ragadta az akkor még formálódó eszperantó közösség. 1902-ben lett eszperantista, abban az évben, amikor az első hazai eszperantó egyesület megalakult. 1907-ben már az Adriai Eszperantó Liga alapító tagja, 1908-ban pedig már részt vesz a világszövetség létrehozásában (Egyetemes Eszperantó Szövetség).

1923-ra már annyira komolyan hitt az eszperantó nyelv jövőjében, hogy kezdeményezte: a vasutasoknak legyen kötelező az eszperantó képzés, ezzel is könnyítve a különböző nyelvterületekre kiterjedő vasúttársaságon belüli kommunikációt. (A gyorsírást ugyanilyen lelkesedéssel képviselte, azt is szerette volna elterjeszteni a vasutasok körében, sőt még saját dugattyús töltőtollat is talált fel, amit 1925-ben szabadalmaztatott is.)

Élete során, ahol megfordult, nagyjából mindenhol létrehozott valami kis eszperantó közösséget, egyesületet. Otthonában rendszeresen vállalt eszperantó oktatást is – erről több újsághirdetés is árulkodik.

Pécelre, a kórházba már élete végén, betegen került, itt is vállalta még az eszperantó tanítását, a magyarországi és nemzetközi eszperantó közösség életében még mindig részt vett. Ahogy egészsége engedte, idős korában konferenciákra is ellátogatott, ahol, mindig, mint a „legöregebb magyar eszperantistát” köszöntötték.

eszperanto_ujsag1961
Részlet az 1961-ben  Hungara Fervojista Mondo című lapban megjelent, utcaavatóról készült beszámolóból

A péceli utca elnevezését formálisan már Dr Ferenczy Imre orvos, eszperantista kezdte. A Magyar Országos Eszperantó Tanács alapító tagja, az Orvos-Egészségügyi Eszperantó Világszövetség titkára, majd elnöke 1960-ban éppen Pécelre „keveredett” az akkor újonnan nyíló kórházba. A pár évvel korábban a pecelinfo.hu-nak is nyilatkozó, későbbi győri főorvos elmondta, hogy a kórházban már idekerülésekor is működött egy eszperantista közösség, az intézmény egykori főkönyvelőjének, Kormos Erzsébet vezetésével.

Az aktív péceli csoport kezdeményezésére, Dr. Ferenczy Imre „beterjesztése” alapján végül 1961 júniusában nevezhették el a kórház melletti utcát Eszperantó-köznek. Az ünnepélyes utca-avatót egy akkori városi rendezvénysorozat keretében (Péceli Kulturális Napok) tartották a kórházigazgató (Farkas László) és a városvezetés aktív támogatása mellett. A rendezvényen felszólalt a leghíresebb magyar eszperantista költő, Baghy Gyula is, aki beszédében többek között elmondta, hogy „az Eszperantó-köz felavatásával Pécel község ismert lesz az egész eszperantista világban”.

eszperanto
Részlet az utca-avatóról (háttérben az egykori kórház)

A „legöregebb magyar eszperantista”, Kovács Tódor, háta mögött 59 aktív évvel az eszperantó nyelv hazai elterjesztésében, ekkor már 82 éves volt. A korabeli beszámoló szerint kerekes székkel tolták ki a kórházból az ünnepségre, amit jól látható megelégedéssel nyugtázott. Pár hónappal később, 1961 októberében halt meg Pécelen.

Köszönettel tartozom Ferenczy Imre főorvosnak, eszperantistának aki még 2013-ban, az akkor még pecelinfo.hu-ra írt cikkemhez nyújtott segítséget. Az itt közölt fotók, dokumentumrészletek tőle származnak. Az eszperantó nyelven írt cikket szintén ő fordította le számomra.