A péceli lepkevadász

Látszott rajta, hogy nemcsak a szemlélt faj érdekli, de bámulja és át van hatva a természet megnyilatkozásától is.” Így írt a századforduló egyik híres lepkegyűjtőjéről a „szűk szakma”. Akik nem tudtak szenvedélyéről, azok azonban csak szürke hivatalnokként ismerték a rendszeresen Pécelen nyaraló Ulbrich Edét. 1917-ben, egy tragikus vasúti balesetben városunkban hunyt el a nemzetközi szinten jegyzett pillangó-kutató és tőzsdei tisztviselő.

Ulbrich Ede 1854. október 8-án született a mai Szlovákia területén fekvő Iglón. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végzi, jogi diplomát Budapesten szerez. Az egyetem elvégzése után Bécsben kezd dolgozni, majd 1861-ben a budapesti tőzsdén helyezkedik el. 35 éves, amikor elveszi egy soproni ügyvéd lányát, Szilvásy Ilonát, két lányuk születik. A jogügyi titkár annyira hivatalnok, hogy a Pesti Hírlap 1907-ben, a tőzsdén végzett munkájának elismeréseként („legképzettebb jogügyi titkár”) Ferencz József lovagrenddel díjazott Ulbrichról azt írja, hogy a „nagyközönség előtt teljesen ismeretlen név, mert szerény viselője sehol sem szokott jelen lenni, kivéve íróasztalát”. Hobbijáról ekkor még egy szót sem írtak.

ulbrich2Pedig Ulbrich „másik életében” nem az a magába forduló hivatalnok: ekkor már rendszeres tagja egy képzőművészekből álló társaságnak. Barátai írják róla halálakor, hogy legjobban „fiatal, üde kedélye”, „nemes szíve”, „élesen gondolkodó agya” hiányzik nekik. Igaz, hogy „nehezen ismerkedett és barátkozott, de ha valakiben felismerte rokonérzéseit, szíve teljes melegével ragaszkodott hozzá” – írja róla 1917-ben barátja, szintén híres „lepkész”, a hazai rovartani egyesület elnöke, Kertész Aba. Stetka Gyula festőművész ráveszi a festésre, több csendéletet is készít (Csendélet homárral című képe egy gyors internetes kereséssel meg is tekinthető), de hamar kiderül, hogy jobban érdekli az, amit megfest: a természet.

A hivatali munka mellett az 1890-es években visszatér gyerekkori kedveltségéhez, a lepkegyűjtéshez. A nyári hónapokat rendszeresen péceli nyaralójában tölti, Pécel és környékének lepkefaunáját kutatja (eredményeit Isaszeg és környékének nagylepkéi címen publikálja), majd megalkotja Magyarország egyik legnagyobb lepkegyűjteményét. Gyűjteményeit azonban nem őrizgeti, lepkéiből rendszeresen adományoz múzeumoknak, iskoláknak.

Új lepkét is tenyészt (Labroryhus Anaitidis), elvégzi közel 2800 lepkeféleség begyűjtését, de részletes beszámolókat készített a péceli erdőben „különösen nagy számban” röpködő fajokról is  Ha valaki keresné a lepkéket, Ulbrich a konkrét helyet is megjelöli egyik tudományos cikkében: „a péczeli téglaégetőnél az Isaszeg felé vezető út mentén – a vasúti hídig – különösen nagy számban röpködtek” (mármint a Pyrameis cardui-k).

Pyrameis cardui. Forrás: flickr.com

Ulbrich 1917. június 13-án, reggel nyolc óra után pár perccel a szokásos módon igyekezett  munkahelyére a péceli nyaralójából, de egy tragikus baleset miatt oda már nem érhetett be. A vasúti szerencsétlenségről a Népszava két nappal később így számolt be: Ulbrich „a Budapestre induló vonatra akkor lépett föl, amikor már mozgásban volt. A kerekek közé esett, amelyek a fejét szétroncsolták.” Az egyik életéből a másikba naponta ingázó tudós, „út közben”, 63 évesen halt meg.

A Rovartani Lapokban megjelent nekrológ így zárul: „az idő halad, felváltják egymást az évszakok, jön a tavasz, kivirít a virág, megjön a pillangók serege és meghozza újra és újra a visszaemlékezést.