„Az egyik legnagyobb nyelvész volt, az anyanyelv ápolását tekintette legfőbb feladatának” – mondta halálakor Deme Lászlóról Grétsy László, nyelvész. A péceli születésű Deme László a Beszélni nehéz elnevezésű rádióműsorral és mozgalommal lett igazán híres. Számos nyelvészetről szóló könyv és tudományos cikk szerzője.

Református lelkész apa

Idősebb Deme László a református egyházon belüli progresszív irányzatok egyik képviselője az 1900-as évek elején tűnt fel az akkor szerveződő diákszövetség körül, majd az 1910-es évek végén került Pécelre. 1922-ben Forgács Gyula lelkész váltását követően már felmerült a neve, mint lehetséges következő péceli lelkész, de – a Tanácsköztársaság idején vállalt, egyházon belül is megosztó nézetei miatt – két éves eltiltását töltve, ekkor még nem kerülhetett a helyi gyülekezet élére, csak 1926-tól tölthette be ezt a tisztséget. Ettől kezdve azonban egészen 1959-ig volt Pécel református közösségének lelkésze.

Deme László egy évet töltött az Egyesült Királyságban, az edinburghi egyetemen, de bejárta Amerikát és Európát is. Fáy István visszaemlékezései szerint feleségével, Hefty Máriával is külföldön, az Egyesült Államokban ismerkedett meg. A család erősen angolbarátnak számított a két világháború időszakban is. Deme László több civil szervezet aktív tagja volt Pécelen – ahogy a Pécel folyóirat egykori portréírója megemlékezik róla – nem élt „aszkéta” életet, kedvelte a társaságot, „nem ritkán énekhangja szépségével” is szórakoztatta a hallgatóságot.

Ifjabb Deme László ebbe a családba született 1921. november 14-én Pécelen.

Nyelvészi pálya

Az ifjabb Deme László életének első 14 évét Pécelen töltötte, elemi és polgári iskolákat is településünkön végezte és csak ezt követően került Sárospatakra, majd Budapestre és lett a nyelvtudományok kandidátusa, később pedig a nyelvtudományok doktora.

Bár a közbeszéd, a mindennapi nyelvhasználat színvonalának emelése érdekében született írásai már az 1940-es évek végén megjelentek, igazi elismertséget a Péchy Blanka színésznővel indított, Beszélni nehéz című rádióműsor hozta el. Deme ekkor bekerül a rádió nyelvi bizottságába is, tevékenysége egyre inkább a nyelvhasználat gyakorlati terepére koncentrálódik.

Kutatási területei eleinte a nyelvjárások vizsgálata, később pedig a közigazgatás nyelvezetének elemzése. Egy helyen említi Deme, hogy személyes élmény vezette ez utóbbi kutatási területre: hivatalos levelet kapott valamilyen hatóságtól, mire meg kellett kérdeznie a tisztviselőt, hogy akkor ez most valójában mit jelent („a hivatali irat sokkal inkább önkifejezésnek hat, szinte tekintet nélkül a címzettre” – írja máshol).

Deme tanított Pozsonyban és Szegeden, de munkásságának utolsó évtizedeiben elsődleges célja, hogy bizonyítsa: a tudományos eredményeknek lehet gyakorlati haszna. Ehhez biztosított kiváló terepet a rendkívül népszerű rádiós műsora, ami kifejezetten a szép beszédhez adott hasznos tanácsokat.

Érdekes, ahogy a nyilvános megszólalások színvonaláról ír 2005-ben. A Széphalomban megjelent cikkében megkérdőjelezi, hogy egyáltalán használhatjuk-e közéleti stílussal összefüggésben a “kultúrája” kifejezést, a nyilvános megszólalások “faragatlanságán” és “válogatott válogatatlanságán” kesereg.

Halála

Deme László nyelvész 2011. június 6-án halt meg. Grétsy László feltételezi, Balázs Géza nyelvész pedig biztosra veszi, hogy Deme László a róla szóló gyászjelentés megírását nem engedte ki a kezéből, a nyelvész maga fogalmazta meg azt:

„Édesapánk, nagyapánk, dédapánk, Deme László nyelvész, a társadalom nyelviségének és a nyelviség társadalmának fáradhatatlan búvára, anyanyelvünk hűséges ápolója, 2011. június 6-án örök álomba szenderült. Az elhunytat családja saját halottjának tekinti.
Szellemét életében átadta a magyar közösségnek, hamvait – rendelkezése szerint – nyilvános búcsúztatás nélkül adjuk vissza a magyar földnek. Legszűkebb családja (25 leszármazott és beszármazott)”

Balázs Géza Deme Lászlóról szóló nekrológjában írja, hogy az egykori református lelkész fia nem véletlenül nem hivatkozott a Teremtőre a gyászjelentésben, mivel – ahogy saját magáról hangoztatta, a református családi háttér ellenére – ateista lett.

A cikkben a szokásos forrásokon kívül nagyban támaszkodtam Balázs Géza nekrológjára, valamint a Forgács Gyulától Deme Lászlóig: dokumentumok a péceli református egyházközség 20. századi történetéhez című könyvre.