Szilágyi Virgil: “kiegyezés” Pécellel

Idén van a kiegyezés 150. évfordulója. Élt Pécelen egy politikus, aki első vonalból látta és – ha nem is irányította – de befolyásolta az akkori eseményeket. Kossuth feltétel nélküli híveként kezdte, de a nagy politikai ellenfél, Deák párttársaként fejezte be politika pályafutását. Péceli parkja a mai MOL kútig terjedt, egykori telkén ma idősek otthona van. Szilágyi Virgil 190 éve született.

Táncsics védőügyvédje

Virgil 1827 novemberében született a mai Szerbia területén, de iskoláit már Hódmezővásárhelyen végezte. A szabadságharcban nemzetőr századosként harcoló ügyvéd az 1850-es években aktív közéleti szerepet vállal: irodalmi lapokat szerkeszt, politizál, „rendszerkritikus” cikkeket ír. Egy időre el is tiltják az ügyvédkedéstől, de 1859-ben berobban a köztudatba: elvállalja a „menthetetlen” 48-as újságíró, Táncsics Mihály védelmet. Táncsics később megjegyzi, hogy a fiatal ügyvéd szerinte csak a hírnév megszerzése miatt vállalta el az ügyét, de kétségtelen, hogy Szilágyi olyanokat mond ki a bíróságon, amivel kockáztatja a saját letartóztatását is („felségárulásról nem lehet szó oly országban ahol nincs törvényes felség”).

szilagyi_virgil
Szilágyi Virgil Forrás: Vasárnapi Újság 1893 2.szám

A hírnév – ha tervezetten is ­­– összejött. 1861-ben Józsefvárosban az akkor már nagyon népszerű Jókait sikerül legyőznie a választásokon. Kossuth radikalizmusa áll hozzá a legközelebb, az ő elveit képviseli a hazai politikában. A választási hirdetésekben már egy lapon említik „Kossuth és Szilágyai apostolainkat”. A 60-as évek elején újra „üldözött”. A Habsburg Birodalommal, az osztrákok felé közeledő politikával élesen szemben álló politikust 1862-ben halálra ítélik, amit 14 év várfogságra enyhítenek. 12 éves fiának halálhíre fogságban éri utal, szuronyosok kísérik ki a temetésre. ­Felesége kegyelmet kér neki, amit meg is kap. 1866-ban újra elítélték, ekkor külföldre menekül.

Kossuth oldalán Deákkal szemben

Családjával Milánóban, Párizsban és Berlinben húzza meg magát, Kossuth Lajossal és a Kossuth köré szerveződő emigrációval folyamatosan kapcsolatban van. Kossuth tőle (is) várja, hogy megszervezi majd otthon az ellenállást („midőn Ön meglátogatott, azt reméltem, hogy Ön fogja az összeköttetést itt szervezhetni, s az eredménnyel s a pénzzel Ön menend haza” – írja Kossuth Szilágyinak, akit folyamatosan „barátom”-nak szólít). Több cikkben harcol Deákkal, a kiegyezés politikájával szemben. A legújabb kutatások szerint néhány, eddig Kossuthnak tulajdonított cikk mögött is Szilágyi Virgil áll (A közös ügyek hálója című, Kossuthnak tulajdonított írást például biztosan Szilágyi Virgil írta).

A 34 évesen még mindig radikálisan gondolkodó Szilágyi szerint Deák csak azért lehetett sikeres, mert jól leképezte a kockázatvállalást kerülő, a tehetetlenségbe süppedő magyar lelkületet („Deák hű kinyomata a jelen igen nehéz helyzetnek. A nemzet óhajt és vágyik szabad lenni, de érzi tehetetlenségét, nem rendelkezik oly eszközökkel, melyek nagy erő kifejtésére szükségesek; kockáztatni semmit sem akarna, s teli aggályokkal tekint a jövőbe, még csak igazán lelkesedni sem képes. Mindez személyesítve van Deák egyéniségében, s azért ő a helyzet embere.”)

Kiállás Deák mellett

A „kiegyezés ellen izgató újságíró” 1868 nyarán tér haza, 1869-ben baloldali (tehát Deák pártjával szemben helyezkedő) képviselőként Hódmezővásárhelyről jut be a parlamentbe. Bár Kossuth „kívülről” továbbra is megfogalmazza Deákkal és a kiegyezés politikájával szembeni erős kritikáit, Szilágyi veszít radikalizmusából. Hódmezővásárhely rendes királyi várossá minősítésében működik együtt Deákkal, majd ellenzékiként megvédi az akkori igazságügyminisztert saját párttársaival szemben (amivel a kormánypárti sajtó szimpátiáját is elnyeri). 1872-ben át is ül a kormánypárti padsorba, amit elég ködös érveléssel igazol („igen sok nagyfontosságú dolog történt Európában”, „óvatossággal kell a hazánk érdekeit illetőleg eljárni”).

Utolsó politikai akciója a magyar katolikus egyház autonómiájáról szóló vitához köthető, ahol klerikális demokrataként érvel. Ekkor már „normalizálódott” kapcsolata Deákkal is (a Budapesti Hírlap cikke szerint, „amit ezek ketten [Deák és Szilágyi] előre közösen elhatároztak, az ment keresztül az üléseken”). Politikai megmozdulásait az akkori fiatal, radikális ellenzék – ugyanolyan hevességgel, mint korábban ő – ekkor már élesen kritizálja (nyilvános fellépésein kifütyülik).

A péceli birtokon

Bár, ahogy korábban arról írtunk, a Szilágyival rendkívül szoros viszonyban álló Kossuthnak is volt Pécelen birtoka, nem valószínű, hogy éppen ezért választott városunkban telket. 1883 januárjában mindenesetre – az esztergomi főszékesegyházi káptalantól kapott kölcsönből – a péceli Fáy Béláné Blaskovics Máriától és ifj. Fáy Bélától telket vásárol Pécelen. A politikai pályafutása végén ideje nagy részét már városunkban töltötte, „hol valóságos mintagazdaságot folytatott s a jó falusi levegő látszólag igen jót tett gyengélkedő állapotára”. Pécelen is részt vesz a közéletben. 1886-ban levelet ír Baross miniszternek a Budapest-Hatvani járatok sűrítése érdekében, de támogatja a péceli „civileket”, többet között az önkéntes tűzoltókat. Sokáig kérvényezte a falu vezetésénél a mai Köztársaság tér (MOL kút környéke) fásítását, feltöltését, míg meg nem unta és saját költségén parkosította azt. 1887-ben tagja a péceli közgyűlésnek, benne van a legtöbb adót fizető polgárok között.

1892 nyarát Pécelen töltötte. Kicsit gyengélkedett, de a vidéki levegő felélénkítette. Ősszel családjával visszaköltözött budapesti lakásába, ahol ismét „meghűlt”, állapota rosszabbra fordult. December 30-én este fél 7-kor, 69 évesen halt meg. Felesége, Szilágyi Virgilné Kovács Fanny 71 évesen, 1899-ben követte őt. Két fia közül Emil még az 1920-as évek elejéig Pécelen folytatta a gazdálkodást, Lajos pedig az operaház műszaki főnökeként, királyi főmérnökként futott be karriert. A Szilágyiak péceli birtokát ­– egy-két tulajdonosváltást követően – 1927-ben a Jézus Szíve Népleányai Társaság vásárolta meg. Jelenleg idősek otthona működik a valaha 10 holdas parkban.