1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a budapesti Operaház. A díszelőadáson fellépett Magyarország első magántáncosa, az olasz származású Pini Henrik is. Pini ekkor még Budapesten élt, de az 1800-as évek végén már péceli nyaralójából járt be a fővárosba táncot tanítani.
Enrico Pini olasz származású, de magyar állampolgársággal rendelkező táncos 1880-ban a Nemzeti Színházban kezdett dolgozni. Egyes források szerint egyenesen a milánói Scala-ból sikerült Budapestre csábítani a fiatal férfit. Sokáig a Nemzeti Színház egyetlen férfitáncosa volt, csak az Operaház megnyitását követően „igazolt át” az Andrássy úti épületbe. Feleséget is a színházból választott: Pretzner Magdolnát, színészi nevén Balázsi Lenkét veszi el, két lányuk születik.
A megnyitó évfordulóján érdemes megemlíteni, hogy több péceli vagy Pécelen megfordult személy is kapcsolódik az Operaházhoz. Róluk később lesz még szó, itt most csak felsorolva: Szilágyi Lajos (Szilágyi Virgil fia, királyi főmérnök, operaház műszaki főnöke); Szamosi Elza (született Szamek Erzsébet, operaház tagja, “a legkiválóbb magyar Carmen”); Fülöp Zoltán (díszlettervező az Operaházban); Adler Adelina (énekesnő).
1884. szeptember 27-én az Operaház megnyitóján ott volt az elit színe-java. Még Ferenc József is megtisztelte jelenlétével az eseményt. Pini Henrik a Bánk bán egyik jelenetében lépett színpadra, kettőst táncolt Coppini Zsófival.
A „tudvalevőleg igen ügyes táncos” 1899-ben balesetet szenved a színpadon: “kilépvén a színpadra, alig tett egy-két mozdulatot, ugrást, midőn földre esett”. A korabeli hírek először arról szóltak, hogy nincs szó komoly sérülésről, de később egyértelművé vált, hogy a baleset komolyan akadályozza a színpadi munkát. Ráadásul 1893-ban ismét megcsúszott és a földre esett egy előadáson.
Bár a kritikusok a baleset előtt sem kímélték, innentől kezdve egyre gúnyosabb megjegyzéseket kap. A Pesti Hírlap szerzője 1899-ben már úgy fogalmaz, hogy „van azon kívül még egy rokkant közvitézünk, Pini, aki örökösen fájlalja kificamodott lábát és úgy jár-kel a színpadon, mint egy velencei dogé”. Nem sok kell a „magánéletében szerény, finom modorú művészembernek” és visszavonul a színpadi tánctól és táncot kezd tanítani Pesten. A Magyarországi Tánctanítók Egyesületének aktív tagja lesz, 1898-tól pedig a Tánctanítók Képezdéjében tanít táncot Róka Pállal.
A Pini család már 1889-ben is feltűnik a péceli nyaraló közösség által szervezett bálokon, az 1900-as években pedig a „Pekáry-telep” képviselőjeként lobbizik egy vasút feletti átjáró hídért. 1916 októberében hosszas betegség után halt meg Pécelen.
Az Operaház megnyitójának azonban — Pinin kívül — volt még egy fontos péceli szereplője. A megnyitó elég zűrösre sikeredett, mivel az eleinte csak bámészkodó tömeg – a rossz rendőri szervezés miatt – betört az Operaház épületébe és ott akadályozta a meghívott előkelőségek bejutását. Az esemény nagy port vert, sokan részletesen megírták már azóta a történetet. A nagy felfordulásba belebukott az akkor rendőrfőkapitány is. A főkapitány hibáiról az akkori helyettes — aki szintén ott volt a felfordulásban és meg is akadályozta, hogy a királyi páholyba lépjen két “gyanús alak” — írt a kormánynak jelentést. A jelentés annyira jól sikerült, hogy később meg is bízták a budapesti rendőrség ideiglenes vezetésével. Az ambíciózus helyettest Pekáry Józsefnek hívták, róla majd később…