„A péczeli Kelecsényi-féle, volt Ráday kastélyomat… az Országos Tébolyda céljára, a magyar királyi kincstárnak hagyományozom”. Kelecsényi Izabella 1922. május 8-án, közjegyző előtt vetette papírra ezeket a gondolatokat. Nem sokon múlott, hogy nem lett elmegyógyintézet a barokk freskók alatt Pécelen. Azzal, hogy 1872-ben a Kelecsényiek tulajdonába került a kastély, kétségtelenül megváltozott az élet az egykori Ráday uradalomban. Mintha Mikszáth dzsentri hősei keltek volna életre. Szó szerint is, hiszen például a Noszty fiúval is közeli rokoni kapcsolatba került a kastély új úrnője.

A Ráday kastély megszerzése

Kelecsényi Rafael, a mai Szlovákia területén fekvő Barsbaracskán tekintélyes földesúrnak számított már az 1800-as évek második felében. A Felvidék több településen rendelkezett birtokkal. Fösvény, de kitűnő üzleti érzékkel rendelkező birtokos hírében állt. Első lánygyermeke, Kelecsényi Izabella Ida Antónia 1872 januárjában született, abban az évben, amikor kezdetét vette a péceli kastély Kelecsényi korszaka is.

A családi legendárium szerint Rafael 1872 telén lovaskocsival ment Pestre, majd onnan ügyvédjével gyalogoltak ki Pécelre. A két poros ember, két poros bőrönddel érkezett a csődtömegi árverésre a Ráday-kastélyhoz. Az egyik bőröndben volt annyi pénz, hogy Kelecsényi Rafael azonnal meg is vásárolhatta a csődbe jutott Ráday László kastélyát – a kastélyra szintén licitáló és magabiztos péceli Fáy család nagy csodálkozására.

Kelecsényi Rafael és felesége Kudlik Ilona dokumentálhatóan többször megfordult ekkor már Pécelen, de kétségtelenül nem túl gyakori vendég a távoli Barsbaracskán berendezkedő család a frissen szerzett uradalomban. A Pécelen nyaraló tisztviselők által szervezett bálokon, koncerteken azért már fel-feltűnnek a Kelecsényi gyerekek: a későbbi főpolgármester Bárczy például együtt bálozik 1887-ben Kelecsényi Izabellával (István 21, Izabella 16 éves ekkor).

Rafael 1916-ban, 91 évesen egy szerencsétlen baleset áldozata lesz. A szigorú földesúr családjából ekkor már csak két lánya van életben: felesége 1885-ben Pécelen halt meg; Matild és Ilona nevű lányai fiatalon, 1888-ban és 1900-ban távoznak; elsőszülött, egyetlen fiúgyermeke, a „pazarló életmódot” élő Hugó pedig adósságai elől menekül öngyilkoságba. A Kelecsényi birtokokat Irén és Izabella öröklik. Irén Barsbaracskán marad (egy ideig), Izabella pedig megkapja a péceli kastélyt.

Izabella házassági kalandjai

Izabella 21 éves, amikor első gyermeke születik. A kis Irén apjával, Birly Lajossal azonban nem bizonyul tartósnak a kapcsolat, hiszen két évvel később már Szemző Arthurral lép házasságra a még mindig csak 23 éves Kelecsényi lány. Azzal a Szemző családdal fonódik így össze az élete, amelyről Mikszáth ­– Ady Endre korabeli tudósítása nyomán – a Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének főhősét is mintázta. A valóságos Noszty fiú, azaz Szemző Gyula (Izabella sógora) rendkívül „balhés” dzsentri karakter a nőügyeivel, korrupciós ügyeivel és tettlegességig fajuló konfliktuskezelő módszereivel (Gyula többször kerül a sajtóba azzal, hogy Izabella Adorján nevű fiával együtt ürülékkel kenik be a „problémás” üzletfeleik arcát).

Kelecsényi Izabella Szemző Arthurban sem talál vigaszt, 1900-ban újra férjhez megy. Jeszenák Jánostól két gyermeke születik: Ivánka (aki azonban nem éli meg az egy évet) és egy évvel később Ilona. Ilonáról több gyerekkori rajz is fennmaradt, rendszeres levelezője volt Az Ujság című egykori lapnak. Több rejtvényre küldött helyes megoldást, illetve az egyik alkalommal röviden be is számolt a kastélyban töltött napjairól (“freskókkal diszített kandallós teremben vígan lobog a teafőző szamovár lángja, édes mamám izletes sandwicheket szervirozva osztja japán virágokkal diszitett csészékben esténként nekünk a finom, párolgó teát.”) Ekkor 8 éves volt.

Izabella 1909-ben, 38 évesen már válófélben van harmadik párjától is.

A válás nem megy gördülékenyen, 1912-ben még mindig bíróságra jár Jeszenák báró és felesége. Izabella a korabeli sajtóhírek szerint megvádolja volt férjét, hogy az „életére tört”, miközben Jeszenák báró rágalmazásért perli be a volt feleségét. A bíróság a férj javára dönt (200 korona pénzbüntetésre ítélik Izabellát). A temperamentumos Jeszenák Jánosné az eljárás alatt önmagából kikelve kezd veszekedni a bíróval („látszik, hogy fogalma sincs róla, hogy mi az úrinőt születésénél, vagyoni állásánál és műveltségénél fogva megillető bánásmód… fogadja megvetésemet eljárásáért. Megértette?”), amit további 600 korona büntetéssel „díjaz” a bíróság.

A Tanácsköztársaság zűrös időszaka

Izabella többször már nem megy férjhez, gyermekeivel él a péceli kastélyban – ahogy dédunokája meséli, a kastélyban ekkortól szinte csak nők éltek. Barátnők, női rokonok élnek hosszabb vagy rövidebb ideig a kastélyban.

A Tanácsköztársaság ideje alatt ugyanakkor még dokumentáltan vele van Szemző Arthurtól született Adorján fia is, Jeszenák Jánostól született „szépséges Ilonkája”, sőt még a Jeszenák János előző házasságából (Szentmariay Gizellától) „hozott” ifj. Jeszenák János is. A direktórium napjait megörökítő Zsedényi Aladár könyvéből tudhatjuk, hogy a Népházzá alakított kastély egyik hátsó szobájába zárják a bárónőt és gyermekeit ezekre a hónapokra. A családi legendárium szerint még Ilonka lányának halálhírét is keltik ekkor és Izabellát egy időre Budapestre hurcolják. A „mindig temperamentumos” Izabella viszont nem nagyon hagyta magát és be-beszólt a kastélyban berendezkedő tanácstagoknak („meddig tart még ez a paprikajancsi színház”). Aztán jönnek a „felszabadító” románok, akik elűzik a városból a direktórium tagjait (ők egy bált is rendeztetnek Kelecsényivel a kastélyban), majd jönnek a nemzetőrök, akik ugyancsak tábort vernek a kastélyban. Izabella valahogy mindig megtalálja a hangot a betolakodókkal.

Miután elment mindenki, kiürült a kastély, “a ház úrnője fehér pongyolában, fehér főkötővel és egy szál égő gyertyával járja végig a kongó pókhálós folyósokat” és méri fel a károkat – írja Zsedényi. A kastélyba is beköltöző, őt is zaklató helyi kommunisták elleni bosszúhadjárat azonban túlzónak tartotta, a halálos ítéletek ellen próbált még “felszólalni” – többnyire eredménytelenül.

Szigorú végrendelet

Kelecsényi Izabella fent idézett végrendelete a Tanácsköztársaság után, a konszolidáció első éveiben íródott. A végrendelet azonban az öröklési sorrend egyszerű leírásánál sokkal több. Az ekkor még csak 51 éves Izabella kizárja az örökségből Adorján fiát: „kétségesnek tartom a velem szemben tanúsított viselkedése miatt is azt, hogy az enyém volna”. És a „viselkedés”, ami kiborította a bárónőt: „azon alávaló rágalommal illetett, hogy én egy orosz fogollyal viszonyt folytatok”, pedig Izabella szerint arról van szó, hogy „egy éjszaka Péczelen megtámadott és tettleg bántalmazott”, mármint a fogoly. Annyi biztosan tudható (Forgács Gyula református lelkész egykori naplójából), hogy Kelecsényi Izabellánál szolgált ebben az időben egy Klimov Vasil nevű orosz hadifogoly, akit egyébként Izabella át is engedett az egyháznak, hogy ott is segítsen.

Izabella azt is felrója a végrendeletben, hogy Adorján saját anyját 1920-ban elmegyógyintézetbe csukatta – amire egyébként egy, az Egyetértés című lap 1920. október 29-én megjelent számában olvasható cikk is utal. Az egykori beszámoló szerint Kelecsényi Izabellát budapesti lakásából egy szanatórium orvosai és ápolói vitték el Szemző Adorján jelenlétében, aki “látszólag nagyon örvendezett” az elhurcolást szemlélve. Ugyancsak a családi legendáriumból származik az az információ, hogy egyszer Szemző Adorján még fogorvoshoz is elvitte anyját és ott altatás közben az összes fogát kihúzatta.

Nehéz megítélni, hogy mi az igazság (Adorján is tele van zűrös ügyekkel, lásd az igazi Noszty fiúval, nagybátyjával végrehajtott cselekedeteit, vagy hogy egyes források szerint a Tanácsköztársaság alatt Izabella nővérét, Irént is meglopta), de az talán a józan ítélőképesség elvesztésére utal, hogy a kastélyt az Országos Tébolydára kívánta hagyni Izabella.

Annyi humora volt még Izabellának, hogy a végrendeletben kikötötte: „netáni elmebetegségük esetén Kamionkai Szemző Adorján és gyermekei teljesen ingyen ellátást kapjanak életük végéig” – mármint a Tébolyda céljai szerint átalakított kastélyban. Többi gyermekével sincs feltétlenül megelégedve, legalábbis néhol inkább közvetlenül az unokákra hagyományoz, azok szüleit a vagyon kezelésétől egyenesen eltiltva.

További adalékot nyújthat Kelecsényi Izabella természetének megismeréséhez az egykor Kanadába emigrált és Izabellát személyesen is ismerő Fáy István – Fáy Ferenc költő testvérének – 1980-as években készült, Pécelről szóló visszaemlékezése. Fáy ezen a hangfelvételen úgy emlékszik, hogy Izabella állandóan “rémtörténetekkel traktálta” a körülette lévőket. Fel is idéz egy alkalmat, amikor a II. világháború éveiben a köré gyűlteknek – köztük Fáy Istvánnak is – átéléssel mesélte, hogy éjjel találkozott Hitlerrel, Mussolinivel, Sztálinnal és megbeszélték a kastély falai között, hogy hamarosan vége lesz a háborúnak. (Fáy István sarkos megfogalmazását inkább nem idézem szó szerint…)

„Szépséges Ilonka” lányának sem lesz szerencséje a férfiakkal: egy maglódi dzsentrit fog ki. A maglódi Wodiáner Rudolf főkonzul gyermeke, ifj. Wodiáner Rudolf 1920-ban veszi el a péceli lányt. Az ifjú Rudolf azonban egyik váltóhamisítási ügyből a másikba keveredik, szinte egész életében menekül. Apja 1926-ban már az újságban jelentet meg egy hirdetést, hogy ő a gyerek adósságait tovább nem fedezi, ne is keressék („Ezennel óva intek mindenkit, hogy fiamnak, Ifj. Maglódi Wodiáner Rudolfnak hitelt nyújtson, mert nevezett fiamnak adósságait ezentúl nem vagyok hajlandó kifizetni”). 1928-ban már kerestetik, hogy állítsa vissza az „életközösséget” Jeszenák Ilonával. Természetesen nem jelentkezik. Ilona hosszas szenvedés után, 27 évesen bele is hal a rosszul sikerült házasságba.

Nem is csoda, hogy ilyen zaklatott élet mellett Izabellának alig marad ideje a kastélyra. 1934-ben a Pesti Napló tudósít a kastély állapotának romlásáról: „a korabeli barokk kastély melléképületei pusztulóban, híres parkja elvadul, maga a kastély félig lezárva, csak néhány szobáját lakják mostani tulajdonosai…ma a klasszikus falak között Pécel adóhátralékos lakóinak lefoglalt, transzferált bútorait őrzik.”

Az idézett végrendelet végrehajtásából természetesen semmi nem lesz, közbejön az államosítás. Izabella 1945-ben hal meg, halálát követően, a 40-es évek végén átmenetileg lakások lesznek a kastélyban, majd 1956 után kórházként funkcionál az épület. Kelecsényi Izabella dédunokája ma is Pécelen él.

A péceli földbirtokosok

Azt az űrt, amit a kulturális életben meghatározó szerepet játszó Ráday-család korábban betöltött Pécelen, a Kelecsényi család jól láthatóan nem tudta betölteni. Ennek ellenére számos olyan gesztus köthető az új beköltözők nevéhez, amivel láthatóan igyekeztek továbbra is a település legnagyobb földesuraiként viselkedni és kivenni a részüket a falu problémáinak kezelésében.

Amikor Kelecsényi Rafael megvásárolta a kastélyt, megkapta hozzá a református templomot is. Mivel a család katolikus volt, ezért a templomra nem volt szüksége, az egyház viszont a tulajdonjogi ügyek miatt nem férhetett az épülethez. Végül Rafael átengedte a templomot az egyháznak és még a torony építéséhez is hozzájárult egy jelentősebb összeggel.

A péceli szegények javára rendezett bálokon rendre ott vannak a család képviselői, a Szent Erzsébet Gyermekotthon részére még élelmiszercsomagokat is küld Kelecsényi Izabella, amikor arra a gyerekek legjobban rászorulnak.

A bemutatkozó oldalon felsorolt forrásokon túl támaszkodtam Luky János kutatási eredményeire. Köszönöm továbbá Makay Mártának, Kelecsényi Izabella dédunokájának (annak első férjétől, Birly Lajostól származó leszármazottjának), hogy információkkal és fotókkal szolgált a Kelecsényi családról.