„Táray Ferencről tudni kell azt is, hogy szenvedélyes gyümölcskertész. Pécelen 3500 négyszögöles gyümölcsöse van s erre a kis gazdaságára rendkívül büszke.”– írta a Színházi Magazin 1943-ban a híres színészről, rendezőről. Táray Ferenc rendezte többek között a Kolozsvári Nemzeti Színház második bécsi döntés utáni, meglehetősen szimbolikus első előadását 1941-ben. A színész és rendező 1940-es évek elején költözött Pécelre és idős korában is itt élt.

Az első kolozsvári Hamlet előadás

Színpadon először 1909-ben mutatkozott be Táray Ferenc, 1911 szeptemberében pedig már a Kolozsvári Nemzeti Színház tagjaként léphetett a közönség elé.

Az első világháború végén, a románok erdélyi bevonulását megelőző utolsó napokban a színház társulata még előadhatta a Hamlet-et. Janovics Jenő igazgatónak 1919. szeptember 30-án, az előadás délelőttjén még be kellett mennie a román cenzorhoz – idézi fel a történéseket Karácsony Ágnes „A függöny utoljára csapódott össze” című cikkében. A darabot jelentősen megkurtították – többek között az utolsó jelenetet, Fortinbras bevonulását törölték – Hamlet nagymonológjából is csak a „Lenni, vagy nem lenni”-t szabadott elmondani, a folytatást már nem. Az előadásra feketében érkező közönség persze egyöntetűen kiáltotta, hogy „lenni” és innen a darab a korabeli beszámolók és visszaemlékezések szerint megszakadt.

Hamlet csak annyit mondott: „Horatio, halott vagyok; Te élsz / Győzd meg felőlem és igaz ügyemről a kétkedőket”. A Hamlet talán egyedüli túlélőjét, Horatio-t Táray Ferenc alakította.

„Vándorszínészkedés”

Az 1920-as években Táray fellépett Berlinben, Szegeden és Budapest több színházában is. Közben felbukkant az első magyar hangosfilmekben is. 1915-ben az Éfjéli találkozás-ban, 1932-ben A vén gazember-ben, majd 1935-ben a Szerelmi álmok című filmekben alakított jelentősebb szerepeket. Ez utóbbiban Liszt Ferencet alakította Táray. 

A második kolozsvári Hamlet előadás

1940-ben a második bécsi döntést követően Erdély egy része ismét Magyarországhoz került, szeptemberben be is vonult a magyar honvédség, Kolozsváron ismét lehetett magyar színházat csinálni.

A szimbolikus utalásokra már akkor is nyitott hazai politika számára a megszakadt 1919-es kolozsvári előadás után feltehetően magától értetődött, hogy Táray Ferencet kérjék fel ekkor a színház vezetésére (Kemény Jánossal együtt). Az 1941. november 9-én tartott előadást Táray Ferenc nyitotta meg, majd előadták az 1919-ben megszakadt Hamlet „második felét”.

A színház – a zsidó színészek kivételével – visszafogadta a régi társulatot. Táray egy interjúban pedig kiemelte, hogy a „külföldi írók darabjait fogom előnyben részesíteni, még ha a magyar írók darabjai netán gyengébbek is a külföldi daraboknál.”

Egy súlyosabb műtét miatt azonban nem sokáig irányíthatta a társulatot, hazautazott Budapestre, bár formálisan 1945-ig maradt a Kolozsvári Nemzeti Színháznál. 1943-ban már Pécelen lábadozott.

Péceli gyümölcsös

Táray a magukat Árpád-házi leszármazottaknak tartó, egykor Pécelen élő Crouy-Chanel birtokának egy részén, a Kugler-család szintén jelentős kiterjedésű kertje mellett vásárolt telket, a mai Árpád utcában valamikor az 1940-es évek legelején.

A bejegyzés elején hivatkozott interjú is ebben az időszakban, 1943-ban készült vele. A ruhatárban öltözködő színésszel villáminterjút készítő újságírónak is áradozott a péceli gyümölcsöséről („Hogyne lenne öröm ez a Pécel!” – kiállt fel például a beszélgetés közben). A színész itt is büszkélkedik, hogy őszibarackjai szakmai körökben is elismerést vívtak ki maguknak, a fákat maga telepítette.

A Kugler dinasztia leszármazottjával, Kugler Edével készült 1961-es interjúból tudható, hogy nem volt olyan péceli kulturális alkalom, amelyben szerepet ne vállaltak volna Tárayval. Az akkor már 81 éves Kugler Ede szerint „vállvetve dolgoztunk, hogy közelebb hozzuk kedves falunkhoz az igazi művészetet.” Kugler rendszerint gordonkázott, Táray pedig szavalt.

1959-ben Táray eladta péceli házát, 1961 április 3-án halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben temették el.