„Élénk megelégedésemre szolgál, hogy Szent Erzsébet születésének 700. százados évfordulója tiszteletére… a gyermekek szeretete és a jótékonyság gyakorlatának szentelt intézet létesíttetett.” – ezekkel a szavakkal indította útjára 1909. június 1-én Ferenc József császár az Árpád-házi Szent Erzsébet Gyermekotthont. A pozsonyi intézet bő egy évtized múlva a trianoni döntést követően azonban menekülni kényszerült. A gyermekotthon növendékei Pécelen találtak új otthonra.

Izabella főhercegasszony megálmodja, Ferenc József átadja

1907-ben több kiemelt rendezvénnyel ünnepelték Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 700. évfordulóját Magyarországon, különösen Pozsonyban, ahol a – legtöbb forrás szerint – II. András lánya született. Annak érdekében, hogy az elesetteket segítő szenthez méltó módon emlékezzenek meg az évfordulóról, a Pozsonyban élő Izabella főhercegasszony (Habsburg-Tescheni Frigyes felesége, Croy-Dülmeni Izabella) kezdeményezésére gyűjtést indítottak egy gyermekotthon létrehozására.

A két éven át tartó gyűjtés eredményes volt, a város pedig felajánlotta az ún. Pálffy palotát az intézmény kialakításának céljára. 1909. június 1-én Pozsony díszbe borult, a város apraja és nagyja az utcákra özönlött, hogy személyesen is hallhassa, amint Ferenc József császár kimondja, hogy „megengedem, hogy a pozsonyi Szent Erzsébet Gyermekotthon felavattassék és rendeltetésének átadassék”. A gyermekotthon működtetését a Szent Vince irgalmas rendre bízták.

Pozsonyi évek

Az egyébként 60 fő fogadására kialakított épületben eleinte csak 30 gyerek lakott. A profil már az első években egyértelmű volt: egyszerre kell vallásos nevelést nyújtani, elesetteket gondozni és egyben munkát adni a lányok kezébe. 1909 decemberében a kecskeméti, szegedi és veszprémi gyermekmenhelyekről érkező lányoknak iparostanonc képzést is indítottak (egyes források szerint ez volt az első ilyen típusú intézmény Magyarországon), 1912-ben pedig „női munkások otthonának” kialakítására kapott az otthon minisztériumi támogatást.

Menekülés

Az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében Pozsony a frissen alakult Csehszlovákiához került, az intézet helyzete bizonytalanná vált. A helyi hatóságok 1922. július 8-án minden vagyonától megfosztották a létesítményt és kiutasították a gyermekotthont. 52 gyerek és hét apáca menekült ekkor Magyarországra (más forrás szerint 50 gyerek és 9 apáca).

Izabella főhercegnő mellett egy újabb határozott nő lépett fel ekkor az otthon érdekében. A pozsonyi tanítóképzőt 1919 októberében már sikeresen Magyarországra menekítő Tabódy Ida, a tanítóképző igazgatónője, az utolsó magyar király, IV. Károly feleségének magyar tanára, egyúttal az Árpád-házi Szent Erzsébet Gyermekotthon Egyesület elnöke kijárta és megszervezte a Magyarországra költözést. Átmenetileg Cinkotán, a pár évvel korábban ide költöztetett pozsonyi tanítóképző épületeiben találtak szállást az apácák és a növendékek (ma ebben az épületben működik a Szerb Antal Gimnázium).

Tabódy Ida “irányította a péceli Szent Erzsébet Gyermekotthon működését, amelyet úgy szervezett meg, hogy fenntartása nem adománygyűjtésekre, de a termelő munkára van alapítva.” – olvasható az egykori iskolai értesítőben. Augusztusban sikerül megvásárolniuk a Korányi család jó fekvésű, nyolc holdas, hat épületből álló péceli villáját.

Péceli évek

A kisdedóvó mellett, elemi iskola, gazdasági és háztartási iskola, kézimunka foglalkoztató, nőipariskola kezdi meg a működését Pécelen. A bentlakásos iskola szegény árvagyerekek számára állami támogatás mellett, középosztálybeli gyerekeknek pedig némi ellenszolgáltatás fejébe vehető ekkor már igénybe. A korabeli újságokban megjelenő hirdetések szerint az egyre szélesebb profillal működő iskola a „gyakorlati pályán való érvényesülésre neveli a leányokat és oly munkakörben képezi ki őket, amelynek az élet bármily körülményei között nagy hasznát veszik”.

1925 májusában a pozsonyi intézet alapítója, Izabella főhercegasszony és Klebersberg Kuno együtt látogatják meg az akkor már péceli intézetet. 1927-ben 62 árva, 70 óvodás, 40 elemi iskolás és 21 nőipari tanuló lakik az otthonban. 1929 novemberében egy új szárnyat is átadnak.

A II. világháború után

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gyermekotthonnak nem egészen 20 békeév jut. A II. világháború megpróbáltatásai az intézetet sem kerülik el. A háború végén fronton harcoló katonákat szállásolnak el az épületben. Erről az időszakról számol be részletesen, az otthon egykori lakója, az 1942-ben Pozsonyligetről Pécelre kerülő Bársony Ottília, a Hol bujkálsz cinege? című könyvében.  A regényből megismerhető az intézet akkori belső rétegződése is: a határon túlról érkező „kismagyarok” és „otthoniak”, a különböző felekezethez tartozó gyerekek vagy az árvák és a nagypolgárok „elkényeztetett lányai” közti ellentétek.

A háború legvégén az intézet lakóit Törökbálintra menekítették és csak a háború végén jöhettek újra vissza Pécelre – de már nem mindenki. A felekezeti iskolák működését tiltó rendeletet 1948. június 16-án hirdették ki, ami már majdnem ellehetetlenítette a gyermekotthon működtetését. 1950 júniusában már sötét autó jelent meg a nővérekért, akik egyre jobban féltek a folyamatos zaklatásoktól, többen el is menekültek, megszöktek. Augusztus 28-án az akkora már teljesen lakhatatlanná vált egykori Pöhlmann-villába helyezték át az apácákat és gyerekeket. Az árvaházat államosították, 1952 májusában minden katolikus jellege megszűnt az intézménynek. 1956-ben a Jézus Szíve Népleányok (egykori Szilágyi Virgil birtok) épületébe költöztették átmenetileg az intézetet. A Pest Megyei Hírlap egyik 1959 szeptemberi számából tudható, hogy az „elmúlt évben [azaz 1958-ban] a megye megszűntette péceli gyermekotthonát”.

Az egyház 1992-ben kapta vissza újra az épületet és kezdhette meg működést a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola.

(A szokásos forrásokon felül, a korabeli sajtóhírek feldolgozásán túl, Horváth Lajos Pécel története 1956-ig című kéziratára, Juhász Jenőné: A péceli iskolák története című munkájára és Bársony Ottília: Hol bujkálsz Cinege? című kisregényére támaszkodtam elsősorban.)