„Nem volt jelentékeny politikus, tipikus pártember, de ez nagy érdem volt abban a kormányzati rendszerben, ahol a pártszempont a legmagasabb szempont.” A Pesti Napló publicistája 1917-ben írta mai „hősünkről” a fenti, nem túl hízelgő sorokat. Dániel Gábor neve elsőre nem biztos, hogy sokat mond, de ha azt mondjuk, hogy neki „köszönhetjük” a híres „zsebkendőszavazást” vagy az „obstrukció letörését”, már többeknek előjönnek a történelemórák emlékei. Vonattal járt be Pécelről legjobb barátját, patrónusát, Tisza Istvánt szolgálni.

A nagypolitika közelében, Tisza István bizalmasa

Dániel Gábor a székelyföldi Vargyasról származik. Az idősebbik Dániel Gábor eleinte Bécsben az udvarnál szorgoskodik, majd főispán lesz, az erdélyi majd a magyar unitárius egyház főgondnoka. Tisztes kort él meg, 91 éves mikor meghal, így végignézheti fia karrierjének emelkedését…

Az ifjabbik Dániel Gábort fiatalon beszippantja a politika. Az ügyvédnek készülő fiú, 24 évesen már bent ül az országgyűlésben, alig egy évvel később neve pedig már fel is bukkan Korányi Frigyes, az 1800-as évek végén Pécelen élő, nyaraló világhírű orvos naplójában: „1879. június 8-án eljegyezte Malvinkámat Dániel Gábor”. 1880. március 14-én unitárius szertartás szerint meg is tartják az esküvőt. Innentől kezdve többnyire Pécelen töltik az időt, Dániel Gábor Pécelről ingázik. A  Völgy utcában lesz saját házuk.

Tisza István korán felfedezi magának a fiatal Dánielt. Az 1880-as végén már együtt járnak vívni. Párttársa későbbi visszaemlékezése szerint a Szabadelvű Párt erőskezű vezetőjének már korán „kedveltje” lett a feltűnőséget kerülő, csöndes fiú.

1903-ban Tisza István pártja egy zűrzavaros időszakban alakíthatott kormányt. Az ellenzék a kiegyezés körüli vitás kérdések rendezését sürgette, folyamatosak voltak a konfliktusok. Tisza megpróbálta erős kézzel elintézni a parlament munkáját akadályozó ellenzéket. Az addig alig szereplő („egyetlen egyszer beszélt tizenöt év alatt” – írja róla Mikszáth lapja 1898-ban) Dániel Gáborra Tisza ekkor fontos feladatot bíz.

A híres zsebkendős szavazás

1904. november 18-án a szokottnál is nagyobb volt a zsibongás a Parlamentben. Az ellenzéki képviselők állva kiabáltak, miközben Dániel Gábor házszabályról szóló előterjesztését „motyogva” olvasták fel. A képviselők sorban panaszolták, hogy nem halljuk. A korabeli beszámolók szerint Perczel Dezső, a ház elnöke egy zsebkendőt lobogtatott meg (Tisza ezt később határozottan cáfolta), ami jelezte a kormánypártiaknak a hangzavarban, hogy most kell szavazni. Mivel az igennel szavazás akkor a felállást jelentette, ezért az akkor már álló ellenzéki képviselők mellett felálló kormánypárti képviselők alapján a ház elnöke kihirdette, hogy elfogadták Dániel javaslatát a házszabály szigorításáról (többek között arról, hogy képviselőket a karhatalommal is ki lehet vezettetni stb.). Mikor mindenkinek „leesett”, hogy mi történt, már be is rekesztették az ülést.

Tisza két nappal később már maga is elismerte, hogy a „csatát a formák megsértésével nyertük meg”, de ekkor még bízott a számára szerencsés fordulatban. Taktikája azonban nem jött be, mert az addig szétaprózott ellenzéket az országos felháborodás hamar összerántotta. A „parlamenti szünet” után összehívott ülésen a képviselők gyakorlatilag szétverték az üléstermet. A kialakult válság nyomán a Szabadelvű Párt 1906-ban fel is oszlotta magát.

Dánielen azonban rajta maradt a „zsebkendős szavazás”. Képviselők is integettek neki zsebkendővel, de az újságok még évekkel később is rendszeresen felhánytorgatták a nem túl „stílusos gyakorlatát”.  A bejegyzésünk elején is idézett cikkből tudhatjuk, hogy ezt követően Dániel Gábor „nagyon csendes ember lett”.

A bukás

1910-ben már Tisza István új pártjával a Nemzeti Munkapárttal kerül a Parlamentbe, a párt alelnöke, Tisza mögött a második ember ismét Dániel Gábor. Már majdnem lecsengtek a nagy botrány hullámai, amikor 1916-ban újra nyomasztókká kezdtek válni a vacsorák a Dániel családban.

Alig tűnt fel valakinek, hogy az 1910-es években Dániel szép lassan vagy tizenkét részvénytársaságban lett igazgatósági tag. 1917-ben aztán Sebastiani Vilmos, a Földbérlő Szövetkezet tagja robbantott. Kiderült, hogy Dániel Gábor (másokkal együtt) komoly korrupciós ügybe keveredett: társaságoknak ígérte meg, hogy bizonyos megrendeléseket elintéz nekik a megfelelő miniszternél, de ezért pénzt kér.

Az országos sajtóban külön rovat született Dániel Gábor ügye címmel. Szinte minden nap írtak a tárgyalás állásáról, az összeférhetetlenségről szóló parlamenti és az azon kívüli vitákról. 1917 januárjában Tisza még leveleket írt a sajtónak Dániel védelmében, és az országgyűlés előtt is próbálta védeni („Dániel Gábor becsületes ember volt, hát ne tegyenek róla meggondolatlan kijelentéseket”), a bizonyítékok azonban egyértelműek voltak: Dániel végül elébe ment a döntésnek és lemondott mandátumáról.

A teljesen elfeledett politikus halála

A halál körülményeiről keveset tudunk. A halál pontos dátumáról is ellentmondóak a források (1918 vagy 1919. június 4. esetleg július). Az viszont valószínű, hogy lányánál (Dániel Anna) és vejénél (Szalachy Béla) húzta meg magát az utolsó hónapokban Sződön (a wikipedián Szőny szerepel tévesen).

Halála a Tanácsköztársaság idejére esik, de akkor is furcsa, hogy a lapok egyáltalán nem számolnak be halálhíréről. Képviselői mandátumának visszaadásakor 1917. május 20-án jelent meg a Pesti Naplóban – még jócskán halála előtt – a fent már idézett politika nekrológja. A „közélet” már akkor elbúcsúztatta. Felesége, Korányi Malvin 1945-ben halt meg. Fia, Dániel Gábor Korányi Frigyes mellett az Országos Központi Hitelszövetkezetnél talált ügyvédi munkát. Lánya, Szalachy Béláné Dániel Anna 1987-ben 104 évesen halt meg Sződön. Az idősebb Dániel Gábor második felesége (Hollefreund Dóra, a Pécelen meghalt rendőrkapitány, Gábor Béla testvére) az 1930-as években még Pécelen élt a Völgy utcában.

2006-ban, a sződi temető átalakításakor Dániel Gábor sírhelye „megsemmisült”.