Városunk nagy szerencséjére, nagyjából 150 évvel ezelőtt egy akadémikus elhatározta, hogy Pécelen telepít gyümölcsöst. Neki köszönhetjük, hogy a XIX. század végén minden részletre kiterjedő pillanatkép készült az akkori községről és 1896-ban megjelenhetett az első, Pécel történetét leíró könyv. Galgóczy Károly 1823-ban született és 1916-ban halt meg.

Statisztikusi pálya, 1848-as szerepvállalás

Galgóczy 1823. január 27-én látta meg a napvilágot egy Tolna megyei kistelepülésen Galgóczy Gábor református lelkész házában – nem sokkal azután, hogy Kölcsey letisztázta a Himnuszt és megszületett Petőfi. A gimnáziumot Gyönkön végzi, majd Pozsonyban tanul jogot. 1848-ban nem is annyira a szabadságharc, mint inkább a statisztika szippantja be.

A választott szakma akkori súlyát jelzi, hogy 1848 áprilisában, tehát nem sokkal a szabadságharc kitörése után a Battyhány-kormány egyik első feladata az Országos Statisztikai Hivatal létrehozása Fényes Elek vezetésével. A cél „megismertetni magunkat magunkkal”. A szabadságharc leverése miatt persze a Hivatalt ténylegesen csak 1867-ben állítják fel.

Galgóczy mindenesetre 1847-től már Fényes Elek mellett dolgozik. Beutazzák az országot, adatokat gyűjtenek és belevágnak egy 87 kötetesre tervezett, Magyarország megyéit bemutató kiadvány elkészítésébe, leteszik egy országos népszámlálás alapjait. A szabadságharc miatt csak az első kötet készül el, melyet Galgóczy jegyez (Komárom megyéről).

A szabadságharc leverését követően Kolozsváron tanít, de az 1848-49 között betöltött szerepe miatt (csatákban is részt vett) eltiltják a tanítástól. 1853-ban Pestre költözik és egyre több mezőgazdasági cikket ír, „mezőgazdasági vállalkozó” lesz.

Pécel “a jövő eldorádója”

Pécelen, a vasútállomáshoz közel vesz telket, célja egy „kertészettel kapcsolt és helyi viszonyoknak tökéletesen megfelelő haszonvállalatot felállítani”.

Nem sokkal kiköltözése után már hosszú cikket ír Pécelről a Gazdasági Lapokban és lelkesedik a település földrajzi adottságaiért és lehetőségeiért.  Az 1880 januárjában megjelent cikkben odáig jut, hogy kiejelenti: “Ez a jövő eldorádója!“

Terveiben szerepelt szőlőiskola, gyümölcsfaiskola, gyümölcs-aszaló, pálinkafőző üst és üvegház telepítése is. Ambíciózus terveit maradéktalanul ugyanakkor nem sikerült megvalósítania. Erre utal legalábbis, hogy 1896 augusztusában, A Kert című lapban arról panaszkodik, hogy öt éve keres megfelelő „szakértő, ügyes, szorgalmas vállalkozót”, aki munkáját segítené, de nem talál egyet sem.  1896 novemberében azért díjat kap a Pécelen termelt „jól kezelt boráért” és még 1932-ben is elismerően ír a Friss Ujság arról, hogy Galgóczy „gyümölcsészünk almafái, amelyek immár túl vannak a 80 éven és még teremnek”.

Behatóan foglalkozik a dinnyetermesztéssel is, amelyet kiemelkedően magas szinten űz. Feltehetően a szintén Pécelen élő, másik akadémikustól, filozófustól tanulja el a “mesterséget”. A dinnyetermesztés megkerülhetetlen alapművének számító A szenvedelmes dinnyész című kiadvány első két kiadását még a magyar filozófiatörténet egyik első nagy alakja, Szontagh Gusztáv jegyzi, addig a harmadik kiadást már Galgóczy szerkeszti.

Máig meghatározó történelmi alapmű az 1876-ban Pest megye földrajzi jellemzőit, társadalmi folyamatait feldolgozó műve, de Kolozsvárról, Nagykőrösről is írt monográfiákat.

Az első helytörténeti munka Pécelről

Pécelről írt könyvét 1896-ban a Millenium évében a református egyház adta ki (Péczel község leírása, régi és újkori ismertetése. A magyar nemzet 1896-dik ezredéves ünnepe alkalmából. Kiadja a péczeli ev. ref. egyliáz közönsége. Budapest, nyomatott Engelmann Mór könyvnyomdájában 1896.) Statisztikai adatokkal gazdagon illusztrálva, levéltári dokumentumokra támaszkodva tárja fel a település múltját és akkori mindennapjait. Könyvéből tudunk többek között a Ráday kastély építésének körülményeiről vagy a XIX. század végi péceli nyaraló-építési láz kibontakozásáról.

Kötetében – többek között – részletesen bemutatja a XIX. század végi utcák elhelyezkedését, felsorolja az itt lakó elöljáróságokat és bemutatja a birtokviszonyokat. A monográfia utolsó, 14. fejezetének (pontosabban paragrafusának, Galgóczy jelölése szerint) címe A jövő fejlés támpontjai. Galgóczy ebben a részben egyfajta víziót vázol fel, amelyben bemutatja, hogy miként kellene Pécelnek a jövőben fejlődnie. A több oldalon keresztül lefestett jövőkép a következő három pontban ragadható meg: “1. a fővárosnak asztali terménnyel ellátó helyéül szolgálni, 2. iparos előtelepe lenni ugyanannak, 3. kellemes tért nyitni a főváros közönséges nemes szórakozási élvezetének és egézségi üdülésének.”

“Péczel kies fekvése, közelsége a fővároshoz, vasuti jó közlekedése arra utalják, hogy a fővárosnak minden tekintetben előközsége igyekezzék lenni…
1. …Arra kell törekednie Péczel népének, hogy ilyenekből [zöldésegekből, gyümölcsökből – szerk.] minél többet, minél jobbat s minél olcsóbban állítson elő és minél többet adjon a fővárosnak…
2… Péczelre illő, egy vagy más önálló gyáriparnak itt megtelepedése várható…
3. Községileg ez idő szerint legnagyobb fontosságot tulajdonítok annak, hogy Péczel a főváros közönségének igyekezzék kellemes nyaraló, szórakozó és egészségi üdülő helye lenni… Nyaralásra a fővárosi közönség bizonyos osztálya magától szokott ide… Azonban maga Péczel község, még azoknak ide szoktatására is édes keveset tett eddig, akik már ide szoktak…Péczel törszlakos népének némely része nem nagyon rokonszenvez a fővárosi nyaraló közönséggel… egy erélyes községrendező és szépítő bizottságra volna szükség. Ennek feladata volna: rendezni a község utczasorait, megszüntetni a zig-zugokat…
A jövő szép képe az, amely ezekből kidomborodik. Előre üdvözlet azoknak, akik ennek létesítésére s arra buzgólag közreműködni fognak…”
Részletek Galgóczy monográfiájából. 14. § A jövő fejlés támpontjai

“Magyarázatot nem teszek”, a tényekre hagyatkozik

Ha valaki a számok és adatok megszállottja volt, akkor ő biztosan. Munkáiban kevesebb az értelmező, elemző, következtetéseket megfogalmazó rész, sokkal fontosabb neki a pontos és alapos dokumentálás. Tipikusan az az ember, akinek neve elsősorban a lábjegyezetekben és az irodalomjegyzékben tűnik fel. Ő az, aki a munkát nem sajnálva megfelelő információkat összegereblyézi, hogy aztán mások abból következtetéseket tudjanak levonni.

Jól jellemzi Galgóczy megközelítését, a szintén a Millenium évében kiadott, családja történetét feldolgozó könyvéhez írt bevezetője. Unokáit szólítja meg az ajánlóval és elmondja, hogy célja az ismeret továbbadása. Így fogalmaz az összegyűjtött információkról: „Nem mondok semmi különös ismertetést; egyes magyarázatot nem teszek; utasítást nem adok. Ép elmével megáldott gyermekek vagytok. Csak kicsinyek vagytok még. De eszetek, itélő tehetségetek korotokkal józanul meg fog érni.”

Családja, halála

Négy gyermekéből kettő csecsemő korában hal meg (1857), Mária lányát pedig szintén fiatalon, 37 éves korában veszti el 1900 januárjában. Felesége (Telegdi Csanády Mária) lányuk halála után nem sokkal 1900 októberében, 68 évesen szintén elhalálozik. Negyedik gyermekük, Jolán, özv. Kesserű Lajosné néven él meg tisztes kort Pécelen férjével Dr. Kesserű Lajos fővárosi ügyésszel ápolják még hosszú éveken át Galgóczy egykori gyümölcsösét. Jolán 1961-ben hal meg, a péceli református temetőben nyugszik.

Galgóczy Károly 1914-ben visszaköltözik Pestre, de még részt vesz a péceli közéletben. A református egyháznak például 4 hold földet adományoz 90 éves korában. Az adományozásról például a helyi lelkész naplójában írja, hogy Galgóczy még ebben a korban is nagyon friss volt szellemileg (“értelmesen beszélt és szemüveg nélkül írt”).

1916. október 23-án, 93 évesen halt meg a kor legöregebb akadémikusa.