Rendhagyó módon nem saját írás következik. Dr. Dürr Sándor egykori péceli lakos volt kedves megírni nekem a szovjet tankok 1956. novemberi péceli átvonulásáról szóló emlékeit.

1956. november 5-én hajnalban szovjet harckocsik lőtték Pécel községet. Én akkor 12-13 éves gyerek voltam, de nagyapámmal, szüleimmel és testvéreimmel együtt személyesen éltem át ezt a tragikus éjszakát. Életkoromra tekintettel most úgy gondoltam, leírom ennek az éjszakának a történetét, amely egyik epizódja volt az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak és egyik tragikus eseménye Pécel helytörténetének.

A szovjet tankok megindulása

Nagy villanásra és hatalmas csattanásra ébredtünk 1956. november 5-én hajnalban 2-3 óra között Pécelen a Rákóczi u 8. szám alatt lévő családi házunkban. „Gyerekek, bombáznak!” kiáltott fel nővérem, Klára. Édesapám – aki katona volt a II. világháborúban – vette át az irányítást: „Gyorsan öltözzetek fel és menjünk le a pincébe!” Apukám kiment az udvarra, kivártunk néhány másodperces csendet és gyorsan lementünk a pincébe, a padlóra fektettük a mosóteknőket és azokra ültünk le. A teknőkön ülve nadrágunk szára úgy mozgott a légnyomástól, mintha a szél fújta volna. Apukám a pinceablaknál állt, onnan látta a torkolattüzek villanását, és mindig szólt, hogy „most!” Ekkor hatalmas dörrenést hallottunk, majd szörnyű süvítést és 1-2 másodperc múlva hatalmas csattanást.

1956. november 5. hajnalán szovjet harckocsik lőtték Pécelt a Nagytarcsa-Isaszeg országút felől. Skultéti Ilona – édesanyja emlékét felidézve – elmondta, hogy a szovjet katonák bejöttek a faluba is, például a Széchenyi utcába és környékére, és géppisztolysorozatokat adtak le az utcákba. Az egyik házba belőttek az ablakon is, és a szekrénybe fúródott a géppisztoly lövedéke.

A támadás, melynek okát soha sem tudtuk meg, emlékezetem szerint közel 2 órán át tartott. Legjobb tudomásom szerint a szovjet harckocsik tüzét Pécelről senki nem viszonozta, ellenállás vagy tűzharc nem volt.

Mikor elcsendesedtek a lövések, édesapámmal felmentünk a pincéből. Még jól hallottuk a távolodó harckocsik motorjainak dübörgését, és tüzek is égtek a faluban.

Találat érte a házunkkal szemben a vasúti vágányokat, szerencsére a kitérő vágányon álló tehervonat felfogta a repeszeket. Egy nagydarab vasúti sín kivált a robbanáskor, kirepült a rétre. Az egyik talpfából pedig kiállt a felrobbant lövedék szétnyílt maradványa és gödör tátongott a vasúti pálya kőágyazatában. A Kálvin téren találat érte a református gyülekezeti nagytermet. Találat érte a Ráday kastélyban akkor működő MÁV Továbbkezelő Kórházat, ahol leszakadt az emeleti díszteremhez vezető főlépcső egyik fele. A Maglódi úton egy villanyoszlopot talált el a lövedék a „Varga ház” előtt és csak a vezetékek tartották. A Pesti utcában az egyik ház hálószobájába a tetőt és a padlást áttörve csapódott be egy harckocsi lövedék, pörgött a szobában, megállt, de szerencsére nem robbant fel. A Rét utca és a Rákos-patak partja melletti gyümölcsösbe, közel az egykori kovácsműhelyhez, szintén becsapódott egy lövedék. Árkot vágott a földben, majd megállt, de ez sem robbant fel. A nemzetőrök a lövedéket zsineggel körbekerítették és azon tiltó feliratot helyeztek el.

Az utcánkban találkoztunk Besnyő Karcsi bácsival (Besnyő Károly MÁV alkalmazott, szláv nyelvek tolmácsa, Pécel, Kossuth Lajos utca 9., később Petőfi Sándor utca 7. szám alatti lakos), aki a Kossuth Lajos utcából jött a második szomszédunkban lakó anyósát és apósát (Rédli bácsiék) meglátogatni. Apukám vele beszélte meg a szovjet támadás eseményeiről, én pedig figyelmesen hallgattam a beszélgetésüket.

Egy ártatlan család pusztulása

Az éjszakai, hajnali támadásnak négy halálos áldozata volt, Fekete Béla és családja. Ők Pécelnek a Nagytarcsa felőli részén laktak, a Tarcsai út és Széchenyi utca kereszteződésének környékén, a Kelő utcában az utca jobb oldalán, nem messze a nagy eperfától, talán a Futóék szomszédságában. Ők maguk építették házukat, még nem is készült el teljesen. A családanya Skultéti Piroska (Pécelen született 1934-ben), és két gyermekük, a két éves Fekete Anna(Anikó) és az egy évet sem élt ifj. Fekete Béla.

Haláluk oka: “szovjet lövedék által okozott házbeomlás”. Az apa, Fekete Béla kovács halálának oka: “szovjet aknaszilánk okozta tüdősérülés”. Lehet, hogy a néhány hónapos ifj. Fekete Béla volt az 1956-os forradalom és szabadságharc legfiatalabba áldozata. Ők négyen az 1956. november 5-i, hajnali péceli szovjet támadáskor, illetve annak következtében haltak hősi halált. Béla éjjel kiment megnézni a lovakat, akkor érte házukat a szovjet harckocsi találata. Piroska és a két pici gyermek a házban halt meg. Bélát az udvaron találták el a repeszek. A támadás után ismerősök és családtagok vitték fel a Ráday kastélyba az akkor ott működő MÁV kórházba. Én úgy hallottam, hogy 40 db repeszt operáltak ki a testéből, de 1956. november 5-én vagy másnap este belehalt sérüléseibe. Fekete Annát (Anikót) pedig nagymamája saját kezében vitte fel a MÁV kórházba, mert azt hitte, hogy még életben van az unokája.

Fekete Bélát és Skultéti Piroskát én látásból ismertem. Sokszor láttam Bélát, ahogy kétlovas szekerét hajtotta Pécelen. Bélára olyan 20 év körüli fiatalemberként emlékszem, felesége pedig iskolatársaim, Skultéti Ilona és Skultéti István (Öcsi) nővére volt. A Skultéti család a közeli Széchenyi utcában lakott. A családból még Skultéti Ilona és a legfiatalabb testvér, Skultéti Gyula is él, péceli lakosok.

A Fekete család temetése

Fekete Béla és családjának temetése néhány nappal később a péceli római katolikus temetőben volt.

Édesanyámmal én is ott voltam a temetésen. Két koporsóban temették el őket. A két kis gyereket édesanyjuk lábainál keresztbe fektetve helyezték el. A temetés katolikus szertartás szerint folyt le, katonai (nemzetőri) tiszteletadás mellett. A vaktölténnyel leadott díszlövések ma is a fülembe csengenek. Magam előtt látom a piros-fehér-zöld karszalagos péceli nemzetőröket. A lövések után az a hír terjedt el a gyászoló tömegben, hogy a szovjet katonák több gépkocsija is megállt a Pesti úton és biztosan a temetőre fognak lőni. A tömegben pánik tört ki, és mindenki rohant lefelé a sírok között a kapu felé a Faiskola utcába. Édesanyám is megfogta a kezemet és együtt szaladtunk ki a temetőből. Siettünk haza, de mi a Pesti utcában nem láttunk szovjet katonákat.

A tragikus sorsú család síremléke ma is megtalálható a péceli római katolikus temetőben, a III. számú parcellában, a lélekharang közelében. A sírkövön fényképük látható.

A szovjet tankok bevonulásáról, a Fekete család haláláról Kántor Ervin egykori református segédlelkész visszaemlékezései is rendelkezésünkre állnak. A segédlelkésszel készített interjú és a többi péceli, 1956-as áldozatra vonatkozó részleteket itt lehet elolvasni.