„Elvittem magammal egy szegény kis faluba s ott esküdtünk össze.” Menekülniük kellett, a szertartást futva tartották, de azért Ráday Gedeon (a negyedik) meghitt „búvóhelyet” biztosított péceli kastélyában az ifjú párnak. Jókai Mór és Laborfalvi Róza 1848 augusztusában Pécelen, a barokk kastély falai között „élhették meg” szerelmüket. Üldözött szerelem, tönkrement barátság és egy „gáláns” színházigazgató. Valentin napra is egy szösszenet.

A Ráday család elég sok Gedeont adott az országnak. A negyedikként számon tartott, 1806-ban született református gróf a Nemzeti Színház (és a „jogelőd” Pesti Magyar Színház) igazgatójaként vonult be a magyar történelembe. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, lemondásokkal tarkítva 1838-tól tulajdonképpen haláláig ott szorgoskodott a színház körül – hol igazgatója, hol pedig intendánsa az intézménynek. A történészek szigorú ítélete szerint Ráday „csupán hazafiságból vállalja e magas posztot, a színházvezetéshez nem ért.” Szerencsére kellően önkritikus, a színház „kulturális” vezetését a kor elismert rendezőire bízza, a megfelelő emberekkel veszi körbe magát. 1847-ben azonban konkrétan a csődtől menti meg a színházat és a (magyar) szerzők korábbi nehézkes díjazási rendszerét is rendbe teszi. Munkáját kortársai elismerik, a Vasárnapi Újság 1855-ben írja, hogy „az ő igazgatása éveit nevezhetjük bátran színházunk aranykorának”.

Felesége fiatalon meghal, 1841-től végképp csak a színházzal foglalkozik. Krúdy nem túl hízelgő leírása alapján azonban könnyen gondolhatnánk, hogy inkább a színésznőkkel. P. Frigyes egyik utazása című novellájában (Podmaniczky Frigyes egy másik Ráday Gedeonnal dolgozott, naplóit Krúdy dolgozta fel és adta ki) így ír az intendánsról: „az öregúrnak szobáját ugyanis már évek óta színésznők arcképei díszítették, még pedig az akkori hetilapok mellékletéből”. Persze Krúdy lehet, hogy téved vagy túloz.

Az 1838-as nagy budapesti árvízben a gróf Wesselényi oldalán küzd. A fedél nélkül maradt családoknak menedéket biztosítanak a péceli kastélyban az akkor még életben lévő feleségével. A korabeli hírek szerint a Ráday család a cselédszobában húzza meg magát, hogy minél több helyük legyen. Ráday ekkor már dokumentáltan menedéket nyújt Benke Rózi színésznőnek és annak házasságon kívül született gyermekének is Pécelen. A színésznő Laborfalvi Róza néven fut be.

És most vissza Jókaihoz. Jókai a szabadságharc kitörése előtt Petőfivel lakott a Dohány utcában, együtt „készültek” a forradalmi írásokkal (Nemzeti Dal, 12 pont), össze voltak nőve. Jókai a forradalom lángjában égett, egészen március 15-ig. 15-én este a színházban Jókai beszédet mondott. Fölszaladt a színpadra, ahol Laborfalvi Rózával egymásra néztek, és „Jókai ebben a pillanatban érezte bizsergő ereiben, hogy ez a nézés az út jutalma a végzettől a mai napért” – idézi fel Mikszáth a találkozást. Jókai saját emlékiratai szerint nem is pontosan emlékszik arra, hogy ezt követően mit mondott a tömegnek.

Petőfi morcos lett, mert barátja figyelmét „elterelték” a forradalom ügyéről. Ráadásul egy „színésznőcske”, aki nyolc évvel idősebb barátjánál és még egy házasságon kívül született gyermeke is van. Annyira mérges lett, hogy Jókait „bemószerolta” az anyjánál – a levelekben innentől következetesen Laborfalvi Mórnak nevezte régi barátját. Jókainé és lánya azonnal utaztak Pestre és kiosztották a fiatal szerelmeseket. Menekülniük kellett a család és a barát haragja elől.

A péceli Ráday Gedeon, a színház igazgatója sietett (többek között) segítségükre. Mivel Pécelen ekkor még nem volt római katolikus templom, a szertartást Rákoscsabán tarották, de a szerény ünnepi összejövetel már Pécelen volt. Nyáry Pál volt Jókai, Ráday Gedeon pedig Laborfalvi Róza tanúja – ahogy azt Bory István Pécelen élő irodalomtörténész még 1933-ban kinyomozta. A fiatalok a kastélyban tölthettek még pár kellemes napot. A márciusi pillantásból augusztusban esküvő lett, majd 38 évnyi házasság.

Talán ez a „nász” az utolsó jelentősebb irodalomtörténeti esemény, ami a Ráday-kastélyban történt. Bár színházat tudott igazgatni Ráday Gedeon, az uradalommal már nem tudott olyan jól bánni. A gazdaság már az 1800-as évek elejétől egyre rosszabb állapotban volt, a csőd a század második felében megállíthatatlanul közeledett. 1872. december 30-án „csődtömegi árverést” hirdetnek, a kastélyt elárverezik. Ráday Gedeon (a negyedik) fél évvel éli túl, hogy a Kelecsényi család kezére kerül az uradalom, 1873 júliusában hal meg.