„Farsangoló kisasszony voltam, férjem gárdatiszt – most ő művész és én művésznő vagyok.” – 48 évesen így jellemezte magát és a nála húsz évvel idősebb férjét Soós Elemérné Korányi Anna. Korányi Frigyes lánya grafikus, festőművész alkotta többek között a Nők Választójogi Világszövetségének 1913-as plakátját; férje pedig hosszú nyugdíjas évei alatt mindent összegyűjtött a magyar várakról, várromokról, amit csak lehetett. A saját korában rendkívül népszerű házaspár Lechner Ödön Pécelre tervezett nyaralójában élt az 1900-as évek elején.

A “legszebb” katona

Bár a katonákról szóló visszaemlékezések nem meglepő módon tele vannak a testi alkatot magasztaló jelzőkkel (lásd „szép szál legény”), a Soós Elemér alakját megidéző írások végképp nem fukarkodnak a pozitív jelzőkkel. Vannak akik odáig jutnak, hogy kijelentik: „szebb férfi nem is volt nála az egész Osztrák-Magyar Monarchiában”.

A honvédségnél készült, hivatalos szolgálati jellemzés szerint is „jó lovas, jó tornász, lövész és vívó” volt az 1844-ben Nádasdon született katona. A Monarchia nagyobb ütközeteiben is hősiesen teljesítő Soós (Olaszországban 1866-ban magával ránt egy olasz zászlóst, mely zászlót élete végéig őrzi a házában) 1893-ban ezredesként vonul nyugdíjba. Nem az a fotelba süppedős öregember, átveszi apósától a péceli birtokok gondozását és ekkor kezdi el második életét, bontakoztatja ki a már idézett szolgálati jellemzésben is szereplő tulajdonságát („ügyes rajzoló és festő”). Ahogy később az egyik nekrológban hivatkoznak rá, ekkor „visszaálmodta magát a magyar lovagkor romantikus világába”, nekiáll felkutatni és dokumentálni a magyar várakat, várromokat.

A fiatal Korányi Anna

Korányi Anna 1864-ben még Nagykállón született, nem sokkal azelőtt, hogy a Korányi család Pestre költözött volna. Az orvosprofesszor 1872 februárjában vesz Pécelen birtokot (részletesen lásd itt), a család, így Anna is településünkön tölti ideje nagy részét. A Korányi gyerekek rendszeres vendégei a péceli báloknak, színházi előadásoknak.

Annát azonban nem csak a bálozás érdekli, 20 évesen már fest és kiállítások nyílnak képeiből. Az akkor már 42 éves Soós Elemérrel ekkor ismerkedik meg, 1886-ban össze is házasodnak. Egyszerű háziasszonynál több akar lenni és a korabeli feminista mozgalmakkal ismerkedik, majd odaáll Lotz Károly festőművész elé, azzal, hogy „művésznő akarok lenni”. A Lotz Károly által indított első, női hallgatóknak szóló képzésen már részt vesz. 1899-ben ott van a Képzőművészeti Egyetem első évfolyamán Karinthy Frigyes testvérével, Elzával (1896-ban nyílt meg előszőr az egyetemi képzés lehetősége a magyar nők előtt, a képzőművészeti képzés pedig csak 1899-ben). Így válik a „farsangoló kisasszony” művésznővé.

Soós második élete

Míg felesége egyre többet foglalkozik a festészettel és beleveti magát a XIX. század végén egyre aktívabb nőjogi szervezetek életébe, addig Soós Elemér járja Magyarországot és szisztematikusan gyűjti a várakról rendelkezésre álló információkat. Több, mint 250 várról illetve várromról állít össze feljegyzéseket, készít saját fametszeteket, rézkarcokat. Az Országos Széchenyi Könyvtár mintegy 40 kötetnyi anyagot őriz kézirataiból, ami már csak azért is fontos történelmi forrás, mert áttekintést ad azokról a XX. század végére esetleg teljesen megsemmisült várromokról, amelyek az 1900-as évek elején még álltak.

A kéziratok rendszerezéséhez, kiadásához megtanulta a könyvkötés mesterségét is, de annak középkorban használatos módját.

Tudományos szempontból vizsgálva – történészek szerint – nem mindig pontosak a megállapításai, van ahol saját fantáziájára hagyatkozott Soós. Az összegyűlt tetemes mennyiségű információra történő hivatkozás azonban még ma is gyakran felbukkan a magyarországi várak történetével foglalkozó írásokban. Ahogy egykori nekrológjában fogalmaztak, „nem volt hivatásos historikus és így megállapításai, vizsgálatainak eredményei között lehetnek, sőt vannak is tévedések, de a magyar várakra vonatkozó anyagot nálánál senki sem ismerte jobban. Életének legfőbb vágya volt, hogy ezt a nagy terjedelmű anyagot feldolgozva közrebocsáthassa.”

A várromok közti kutakodást az I. világháború szakítja meg. Soós ezredes 70 évesen dönt úgy, hogy felveszi újra a szolgálatot. Igaz nem a csatamezőn, de elvállalja az I. honvéd gyalogezred lábadozó osztályának parancsnoki pozícióját. Ha úgy tetszik ez „home office”, hiszen az ezred katonái éppen Pécelen gyógyulgattak ebben az időben (rossz nyelvek szerint többnyire a péceli Takács Károly féle borozóban). Ettől függetlenül kivételes teljesítmény az idős ezredestől a péceli Korányi birtok ügyeinek intézése, egy ezred vezénylése és a várromokról szóló iratok rendezgetése.

Korányi Anna művésznő lesz

Anna – részben férjével, részben egyedül – az 1900-as évek elején még Angliában, Olaszországban, Németországban van tanulmányúton. Miután hazajön, 1908-ban megalakítja a Magyar Képzőművésznők Egyesületét. Ahogy fogalmaz, „külföldi metropolisokban sokkal inkább honorálják erkölcsi és anyagi tekintetben a nők művészetét, mint Magyarországon. A konzervatív fölfogás itt annyira fészket vert, hogy a Képzőművészek Egyesületéből kitessékelik a nőket s még a külföldi tárlatoktól is testületileg zárják el.”

1909-ben megrendezik az első „női” kiállítást a Nemzeti Szalonban.

1912-ben kezdik szervezni a Női Választójogi Világszövetség 7. kongresszusát. Nagy meglepetésre Budapestet választják Béccsel szemben, mert a világ legfontosabb nőjogi aktivistái úgy ítélik meg, hogy Magyarországon nagyobb esélye van annak, hogy bevezetik a nők választójogát, mint Ausztriában (a választójogi törvény 1913-as módosításakor ugyanakkor ez még nem történik meg, csak 1918-ban). Ehhez a nagyszabású rendezvényhez, jelentőségteljes plakátot készíttet a szövetség: Korányi Anna plakátját választják az 1913 júniusában zajló rendezvénysorozat reklámozásához, amelyen egy női alak átveszi a mitológiai Sziszüphosztól (férfi) a hatalmas követ, vagy legalábbis segíti cipelni azt. (A rendezvénynek egyébként komoly támogatója a „péceli” Bárczy István főpolgármester, aki pénzzel és a pesti Vígadó ingyenes átengedésével is szponzorálja a világra szóló eseményt).

Az I. világháború kitörése után tartósan Pécelre költöznek. Míg Soós Elemér aktívan dolgozik, addig Anna egyáltalán nem fest. Saját elmondása szerint hét évig egyáltalán nem nyúlt ecsethez ebben az időszakban.

Közben megveszik Lechner Ilkától a Lechner Ödön által tervezett és 1897-98-ban épült péceli házat (jelenleg Korányi utca).

1922-ben a település központjában elterülő Korányi villát eladják a trianoni döntés után Pozsonyból menekülő Szent Erzsébet Gyermekotthonnak.

Korányi Anna továbbra is aktívan részt vesz Pécel társadalmi életében. Erre enged következtetni, hogy 1919-ben – a későbbi pénzügyminiszter és az akkor már népszerű belgyógyász testvére – megkéri Forgách Gyula református lelkészt, hogy alapítson a településen Kisgazda pártot (amit a lelkész egyébként visszautasít).

Haláluk

Soós Elemér ezredes 85 éves korában, 1929 februárjában hal meg, a Kerepesi úti temetőben temetik. Hosszú nekrológok dicsőítik az ezredes munkásságát, örökségét. Korányi Annának még 18 év jut egyedül. Több kiállítást szervez, de az általa igazgatott Magyar Képzőművésznők Egyesülete mellette/ellenében megalakul a progresszívebb Magyar Képzőművésznők Egyesületének Új Csoportja. A “régi” egyesület 1947-ben még rendez egy kiállítást, de rá nem sokkal Korányi Anna meghal és a szervezet is felbomlik. Az ő halálhíréről már nem számolnak be a lapok.