Részlet egy 1925 olvasói levélből:
“Alábbi soraimat nem a magam, hanem az Indiában lakók mindannyiának érdekében írom és teszem közzé: nem kért fel és nem bízott meg ezzel senki sem, de meg vagyok győződve, hogy elmondandóimmal minden jóérzésű ember egyetért, azt helyeslni fogja, még az is, aki nem péceli lakos.
Pécel vasútállomásának dísze, az itt kiszálló utas szemének egyik gyöngyörűsége volt – fájdalom, már csak volt – az előtte elterülő, 25-30 méter magas fák alkotta liget, az a hatalmas 50-60 éves fasor, mely a pályaudvar nyugati bejáratától kezdve a vágányok északi oldalán majdnem egy kilométernyi hosszan nyúlt el, hatalmas, dús koronájukkal nemcsak enyhet nyujtva a nap tikkasztó hevében, de védve és óva a lakókat a péceli utak sűrű porától, a száguldó vonatok füstjétől, kénes gőzétől és a házakat a gyakori szikraesőtől.
De mindez már csak volt. Nem régen egy reggel harsány ho-rukk-ozásra, recsegés-ropogásra és utána házat-rengető döngésre ébredtünk: irgalmatlan lelkek, kezek ezeket a faóriásokat döngették porba és estökben döngésük talán a Föld szívének fájdalmas dobbanása volt. Utána jártunk, hogy mi lehet ennek a fagyilkosságnak az oka és elképedve hallottuk, hogy azért kell ennek a gyönyörű ligetnek és fasornak elpusztulnia, mert a telefon vezetékeket tartó oszlopokat kettős oszlopokkal cserélik ki.
Nem akarok, nem szokásom szándékosan sértő kifejezést használni, de annyit be kell jelentenem, hogy ennél képtelenebb, abszurdabb intézkedést vagy éppen ilyet csak vicclapon olvasha az ember. Miért? Azért, mert aki ezt a kegyetlen fairtást elrendelte, annyira rövidlátó volt, hogy nem vette észre azt, hogy a sínek déli oldalán mindvégig nem egy fasor, de egy bokor sem állja utját a kettős oszlopsornak, nem látta meg, hogy a sínek túlsó oldalán még a kutyának sem – vagy legfeljebb annak – áll útjában, szabadon és olcsón végezheti kötelességét. Nem, ehelyett nem nézve sem jobbra, sem balra, rátóti módon keresztbe fogott létrával, akarom mondani, telefon oszloppal ment neki a fasornak. Csodálatosképpen, talán az általános felhördülést hallva, éppen az állomásépület előtt 3-4 fának megkegyelmeztek, de csak az állomástól Kelet felé eső részen 44 drb gyöngyörű szép nagy fát döntöttek le irgalmatlan kegyetlenséggel.
…
Végül egy tiszteletteljes kérésünk volna a község érdemes előljáróságához, amit azonban esetleg már kérés nélkül is megtett vagy megtesz. Szíveskedjék érdemes és jóérzéséről ismeretes főszolgabíránk útján odahatni, hogy a kivégzett fák helyébe minél előbb ujakat ültessenek. Hogy miért? Azt szükségtelen indokolni.
Hej! Mikor lesznek azokból oly gyöngyörű sűrűlombú fák, mint a régiek?!
Egy megszomorított lakós”
Forrás: Péczel, 1925. január