“Én időmet többére Péczelen töltöttem Szemerénél” – olvasható Kazinczy levelezéseiben. És valóban nagyon gyakran szerepel “Péczel”-i keltezés a levelek alján, ha végigolvassuk a fennmaradt írásokat. A XIX. század eleji nyelvújítók rendszeresen találkoztak Pécelen, gyűjtötték, forgatták és formázták a szavakat, olvasták a hazai- és fordították a világirodalmat.

A Pécelen született, itt élő Szemere Pál az egyik “leghatékonyabb” szóalkotó volt az irodalomtörténészek szerint- legalábbis ha azt nézzük, hogy az 1800-as évek első felében alkotott szavakból mennyit tartott meg később a köznyelv.

Vannak vélemények, amelyek szerint Bugát Pálnak volt a szokása, hogy az összevont szavak közepéből kicsippentett egy keveset (pl. homokos agyagból “homag”), de a nyelvtudomány szerint mégiscsak Szemere agyából pattanhatott ki, hogy a “legelöl”, és”ülnök” szavak összevonásából, az így létrejött összetétel kis átalakításával létrehozza az “ELNÖK” szavunkat.