1897 márciusában a még csak közel két évtizedes múltra visszatekintő Színészegyesületben harsány vita robbant ki. A színészek azért háborogtak, mert az egyesület nem jelent meg, de még csak koszorút sem küldetett a péceli református temetőbe, ahol eltemették Takács Ádám színészt. Takács Ádám színész, rendező, igazgató Pécelen élt utolsó éveiben.

1848-as közíró

Nagy Gábor néven született 1822. július 8-án Kecskeméten a későbbi közíró és színész. 1846-tól rendszeresen cikkei jelennek meg Kossuth és a köréhez közelálló szellemiségű lapokban. A nevelésről, az oktatásról például ma is elgondolkodtató állítást fogalmaz meg két részes cikkében 1846 júniusában: „Előbb fosszátok meg magatokat úgynevezett ékszereitektől…; sőt előbb váljatok meg mindentől, mi éltetek fentartásában ’s körülményeiben nem nélkülözhetlen, mint az üdvösen hatni tudó nevelőtől.”

A forradalmi lendület teljesen magával ragadja. 1848 végén már egészen radikális hangvételben ír a rendőrségről, a honvédségről vagy a Habsburgokról. Ez utóbbi cikkében például olyan sarkosan fogalmaz, hogy még a mai facebook kommentekhez szokott olvasó is belepirul („olyan mindegyik férge [mármint az összes Habsburg gyerekestül, öregestül] a magyar szabadságnak s született ellensége különösen a magyarnak, nincs helye alkudozni…”).

Nem volt kérdés számára, hogy Kossuth hívó szavára fegyvert ragad. A 36. honvédzászlóalj főhadnagyaként harcolt a magyar függetlenségért többek között Aradon.

Feleségének családja menti meg

A szabadságharc leverése után menekülnie kellett. Feleségével – az 1848 előtt színészi fellépésekkel nem éppen támogató kritika mellett próbálkozó – Karacs Rózával, annak nővéréhez, Karacs Terézhez, a később híres nőnevelőhöz, pedagógushoz menekültek (Karacs Teréz 1846-ban indította el Miskolcon az első nőnevelő intézetet, ide menekültek). A Karacs család ebben az időben már több színésszel is jó kapcsolatban állt. A családi emlékezet szerint például a magyar színészkedést fiatal korában, a kezdeti sikertelenségek miatt éppen feladni kívánó, Bécs felé igyekvő Benke Juditot ők győzték meg, hogy maradjon és folytassa a mesterséget. Később Laborfalvi Róza néven futott be (akihez nekünk Pécelieknek is van némi közünk).

A bujdosó Nagy Gábor – feleségének lelkész nagyapja után – ekkor vette fel a Takács Ádám nevet. A névtől valami csodás védelmet remélt, hiszen ekkortól már nem élt rejtőzködő életet: 1850-ben ezen a néven kiadta Karacs Teréz írásait, 1851-ben pedig beugrott a Stuart Máriáról szóló Korona és vérpad című előadásba Ethelwood herceg szerepébe. A másnapi újságban megjelent kritika elnéző volt vele szemben („első fellépése után még nem akarunk birálólag szólni”), amit bátorításként értékelhetett. Beállt vándorszínésznek.

Színésznek áll

A visszaemlékezések szerint Takácsból hiányoztak a „feltűnést hajszoló külsőségek”, igazi „keményvágású” honvéd maradt a színpadon is, de hamar lépegetett előre a képzeletbeli ranglétrán. A kolozsvári, debreceni, miskolci majd kassai színháznak lett vezető színésze. Később rendezéseket is vállalt, de még a Budai Népszínház vezetését is átvette egy rövid időre a külföldre látogató igazgatótól. A Színészegyesület megalakításának kezdeményezője volt (ebben egyébként szorosan együtt dolgozott az ebben az időben szintén Pécelen élő Bényei Istvánnal).

Fontos színháztörténeti források az ebben az időszakban írt naplói, melyek több színházi előadásról, színészi alakításról adnak részletgazdag leírást. Ezen túl a színészek társadalmi megbecsültségéről is információt nyújtanak ezek az írások. Takács például nem győzte hangsúlyozni, hogy a Budai Népszínházat támogató Apraxin Júlia grófnő felbukkanása, milyen sokat számított a színészeknek, hiszen addig „a legközönségesebb polgár is megalázva látta családját, ha leánya színészt mert szeretni! Ezentúl a műveltebb családok gyermekei sem fognak e pályától visszariadni...”. A kánkán felbukkanását persze – ahogy a kortársak többsége – ő sem üdvözölte kitörő lelkesedéssel („az eddig romlatlan ízlésű magyar… az ily dolgok iránt fogékony idegenajkuakkal együtt rohant az előadásokra”).

A kortárs színészekkel, színésznőkkel közeli barátságban állt Takács. Antónia nevű lányát – édesanyja belehalt a szülésbe – például Prielle Kornélia, a kor híres színésznője, Petőfi egyik első szerelme fogadta örökbe és nevelte föl.

Pécelen

Takács Ádám 1894 júniusában még az elsők között költözött be az idős színészek nagysurányi otthonába. Nem tudni, hogy pontosan mikor, de életének utolsó évében vagy éveiben Pécelre költözött – esetleg fiához, Nagy Árpádhoz az Erzsébet sétányra.

1897 február 10-én mindenesetre Pécelen halt meg szívszélhűdésben. Február 12-én délután 3 órakor temették Pécelen a református temetőben.

Fia, Nagy Árpád a péceli Casino egyik alapítója, a Kossuth-szobor állításának egyik kezdeményezője lett.